Tavalyszínű Árnyalat
"Ez mind én voltam egykor", ahogy Füst Milán írja. Vagy Esterházyval: "Ez még kap fogni egy vajszínű árnyalatot". (Kapott: kopott.)

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

[zpajol] roms de Zamoly/appel de Budapest

From : bor@... , the 27th június 2001 12:05
  • 2001-06-27 12:05:25 — bor@... - [zpajol] roms de Zamoly/appel de Budapest

Comme vous le savez, sans doute, la grande majorité des Roms de  Zàmoly,  réfugiés à Strasbourg a obtenu le droit d’asile en France. Dans les cas des  refusés,  un recours a été engagé. Voici les  informations sur la  conférence de Budapest et l’ Appel qui a été lancé à cette occasion. Le 21.06.2001 Roms de Zàmoly, réfugiés à Strasbourg, après  la conférence  Budapest, où  nous-en sommes? Le 26 mai se sont tenus  deux événements à Budapest, préparés par  nos amis  hongrois. Le matin: une conférence de presse, l’après midi la  conférence:  “Discrimination contre les Roms en Hongrie et en Europe” Une délégation du Comité de soutien est partie à Budapest avec Kathy Katz  (qui était le premier soutien de ceux qui se sont rendus célèbres sous le  nom de "Roms de  Zàmoly"), Georges Federmann, Michel Bombola de Strasbourg,  Richard Moyon, Vera  Klauber et Jànos Borovi de Paris et Christine Mengus,  au titre du groupe d’avocat qui assiste les Roms de Zàmoly. La conférence de presse et la conférence elle même ont eu un écho  médiatique considérable: deux chaînes de  la  télé  hongroise,  trois  quotidiens sur quatre, une journaliste de  Libération et de France-Info,  une agence de presse allemande  et  américaine…y ont participé. A l’une ou à l’autre, ou aux deux. Le  lendemain, l’émission la plus populaire «Hét» ( «La semaine») a passé un  reportage de 5-6  minutes, assez agressif, aux dires de nos amis hongrois.  Il y a eu des articles dans tous les quotidiens, attaques virulentes dans  un hebdo d’extrême droite, un article très favorable sur le site d’un parti  d’opposition. (SZDSZ).  France Info et France Culture ont passé (un  )également un reportage, il a y un eu article dans "Rouge". La présence «physique» et politique du Comité de soutien a été très  importante,  les gens ont «la preuve» que le comité existe,  personne n’a  osé soulever les calomnies de  la soi-disant «manipulation» par des  services secrets … des  Roms de Zàmoly.  L’annonce par Jozsef Krasznai du  dépôt d’une plainte en France contre la revue anglaise “Jane’s”, qui dans  plusieurs articles avait accusé(s) les RdZ d’être manipulés par les  services secrets russes a fait sensation et a occupé les titres des journaux. A la conférence de l’après midi, a participé une centaine de personnes.  Intellectuels, défenseurs des droits de l’homme,  militants  roms… Introduit par Istvan Hell, journaliste hongrois, un des organisateurs de  ces deux événements, sont intervenus: Jozsef Krasznai, porte parole des  roms de Zàmoly,  Georges Federmann et Richard Moyton et Kathy Katz, au nom  du comité,  M. Bathory, président de l’Office des minorités ethniques et  nationales, pour le compte du gouvernement, Jeno Zsigo, président du  Parlement rom,  Ferenc Koszeg , du Comité Helsinki hongrois,  Aladar  Horvath,…et d’autres personnalités Roms. Les messages  venant de France, un pays qui est considéré(s) là bas comme  une des deux “grandes puissances” politiques de l’Europe, ceux  de la CGT,  de la Ligue des droits de l’homme, de SUD-PTT et de SUD-Education, traduits  en hongrois ont  été très appréciés. A la fin de la conférence un appel “l’Appel de Budapest”a été lancé  pour  élargir, à l’échelle de l’Europe démocratique (à construire le) la  poursuite du combat de défense de la minorité rom. Il  est impossible de décrire une discussion de plusieurs heures. Il est  clair que l’action des Roms de Zàmoly, le soutien qu’ils ont eu pour que la  majorité parmi eux obtiennent le droits d’asile  a jeté, comme L'avait  écrit un journaliste ami “une pierre dans l’eau stagnante”. Par sa  radicalité et par son internationalisation, elle dérange tout le monde,  elle met tout le monde devant ses responsabilités. Le  représentant du gouvernement soutenait que tout allait bien,  et  que  rien n’a changé.  Les amis tirent leur chapeau devant  les Roms de  Zàmoly, mais ils ont des difficultés à voir comment continuer  à faire  vivre cet élan  désormais en Hongrie même. Quant aux  syndicats,  invités,  ils ne sont pas venus, les partis, organisations politiques non  plus. Sans doute l’ombre des élections de 2002 se projette déjà,  certains  n’ont pas envie de combattre le racisme anti-rom des larges  couches de la population. Pourtant,  désormais,  le sort de Roms ne  pourra pas être cach頓sous le  tapis”. Quelques membres du Comité ont pu rendre visite à une famille de  roms, qui vit, avec  des enfants en bas age(s),  sous des feuilles en  plastiques dans  un bois, chassée de sa maison par des skinheads, suite à  leur(s) visite , par miracle, tout le monde s’intéresse à leur sort  misérable,   dans le village de Jaszladàny, les roms parqués à côté d’un  dépôt d’ordure, infecté de rats, sont en train d’obtenir gain de cause au  bout d'(es) années de lutte (la fermeture de ce dépôt), grâce au soutien  apporté par Jozsef Krasznai.  La manière d’agir des  roms de Zamoly  commence à se répandre! Quant  à  «L’Appel de Budapest», il circule actuellement en  Hongrie, les  soutiens hongrois des Roms  veulent réunir le plus grand nombre de  signatures. Nous vous le soumettons aussi, et vous demandons de le signer.  Une fois qu'un nombre significatif sera réuni, on pourra envisager le  prochain pas concrètement. Vous trouverez, ci-joint, en fichier attaché «RTF»: 1/ L’»Appel de Budapest» 2/  La version française de l’article, signé par trois membres du Comité de  soutien, qui est paru dans un grand quotidien hongrois, Magyar Hirlap, dans  son édition du 6 juin. Si vous voulez le lire dans sa  traduction  hongroise, voici l’adresse du site du quotidien:  http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php3?cikk=100000032437 Dernière nouvelle: Le cour européenne de droit de l’homme de Strasbourg, dans son arrêté rendu  public  le 13 juin, n’a pas accepté le recours des Roms de Zamoly, en  arguant que toutes les voies de recours judiciaire n’ont pas été épuisées  en Hongrie même.  Elle ne s’est pas prononcée sur le fond de la réalité des  persécutions. Cette décision est «normale» quant à la pratique de la cour,  nous avons seulement espéré qu’elle fera une exception vu l’exemplarité de  cette affaire. Les avocats ont fait appel dans le jugement hongrois  concernant l’affaire de la destruction de leur maison par un bulldozer,  ensuite, en fonction de jugement, ils envisagent de re-déposer un recours à  Strasbourg. Et encore merci, pour votre soutien passé, présent… et future! Le Comité de soutien des Roms de Zàmoly réfugiés à Strasbourg. +++++++++++++++++++++= APPEL de BUDAPEST EGALITE POUR LES ROMS, DANS UNE EUROPE DES DROITS DE L’HOMME Discrimination à l’emploi et au logement, ségrégation scolaire, inégalité  devant la justice, les Roms sont, à des degrés divers, victimes d’un  apartheid larvé ou ouvert dans tous les pays européens, y compris ceux déjà  intégrés à la Communauté européenne. En fuyant les persécutions, en obtenant le statut de réfugiés en France et  en demandant la condamnation de la Hongrie devant la Cour européenne des  droits de l’homme pour discrimination raciale, les Roms de Zamoly réfugiés  à Strasbourg ont levé le voile sur une réalité longtemps occultée. En France, le soutien apporté aux Roms de Zàmoly par des démocrates, des  militants des droits de l’homme, des personnalités, par des organisations  syndicales importantes, par les principales organisations de défense des  droits de l’homme du pays et par des partis, a conduit les autorités  françaises à reconnaître le statut de réfugié à une grosse majorité d’entre  eux. En Hongrie, une campagne d’attaques et de calomnies racistes et  nationalistes a été développée contre les Roms de Zàmoly et contre ceux qui  les ont soutenus. Mais il s’y est aussi trouvé des personnalités, pour leur  manifester publiquement leur solidarité et réclamer la fin des  discriminations. L’action hardie des Roms de Zamoly a réussi à hisser la cause des Roms au  niveau européen. C’est en soi un succès énorme. Ils demandent justice et  réparation pour eux-mêmes, mais aussi pour tous les Roms d’Europe. Leur  combat est celui de tous les Roms européens et celui de tous les citoyens  européens attachés au respect des droits de l’homme. Avec eux, nous demandons que le statut de réfugiés soit accordé à tous les  Roms de Zamoly réfugiés à Strasbourg et nous attendons que la Cour  européenne des droits de l’homme reconnaisse le bien fondé de leur requête,  selon laquelle: «le gouvernement hongrois ne peut et même, ne veut pas  empêcher la persécution des Roms.». Un nouveau pas serait ainsi accompli  vers une modification de la politique des Etats et de la Communauté  européenne à l’égard des millions de membres de la minorité Rom d’Europe. L’action des Roms de Zamoly met chacun en demeure de définir l’Europe qu’il  souhaite. Nous aimerions que les bilans économiques et monétaires ne soient  pas les seules et décisives pierres de touche de l’intégration à la  Communauté européenne. L’attachement aux libertés publiques et aux droits  de l’homme doivent en constituer les critères décisifs. L’Europe qui s’édifie ne peut constituer un progrès qu’à condition d’être  démocratique et respectueuse des droits de l’homme. Elle ne saurait  s’accommoder de quelque tolérance que ce soit à l’égard du racisme, des  discriminations ethniques ou religieuses et de l’oppression de minorités. Il est indispensable que l’Union européenne, les gouvernements des pays qui  la constituent actuellement et ceux des pays qui aspirent à la rejoindre,  s’engagent dans une politique volontariste destinée à mettre fin aux  discriminations, de fait ou de droit, qui frappent les huit millions de  Roms européens. Et qu’ils mettent en œuvre massivement les moyens  matériels, humains et culturels et législatifs nécessaires. Nous, soussignés, sommes solidaires de ceux qui s’efforcent de convaincre  l’opinion publique pour amener les gouvernements à prendre des mesures  décisives, et de ceux qui, Roms et non-Roms, veulent en finir avec  l’oppression séculaire des Roms. Nous en sommes solidaires, nous les  soutenons et nous considérons leur lutte comme la nôtre. Budapest, mai 2001 Bíró András, Bombola Mihály, Borovi János, Bozzi Vera, Brookner Larry,  Bruzsa Katalin, Daróczi Ágnes, Eörsi István, Eörsi László, Fencsik Flóra,  Fodor Andrea, dr. Federmann Georges, Halda Alíz, Hell István, Horváth  Aladár, Horváth M. Judit, Katz Katalin, Klauber Vera, Kocsis Irén, Kozma  Blanka, Kõszeg Ferenc, Krasznai József, La Bruyere Florence, Madarász Edit,  Mendi Rózsa, Mérei Eszter, Moyon Richard, Nagy Zsófi, Neményi Mária, Németh  László, Ónody Tamás, Pécsi Katalin, Stalter György, Tamás Gáspár Miklós,  Vincze Dezsõné +++++++++++++++++ Article paru dans le quotidien hongrois «Magyar Hirlap» du 6 juin 2001 Jànos Borovi - Georges Federmann  Richard Moyon APRES ZAMOLY, QUELLE EUROPE VOULONS-NOUS? «Il est incontestable que l’action des Roms de Zamoly, comme on les appelle  maintenant partout en Europe, a fait prendre conscience à l’opinion  internationale de l’inacceptable oppression que les quelque dix millions de  Roms subissent partout en Europe.» Nous avons entendu avec consternation, M. Bàthory, président de l’Office  des minorités nationales et ethnique assurer, le 26 mai, à la conférence de  l’Association pour une «Belvàros libérale» (quartier central de la ville,  en hongrois, libéral s’entend dans le sens anglo-saxon: démocratique,  tolérant. Ndt.). Le haut fonctionnaire chargé des affaires des minorités a  en effet déclaré, l’air martial, devant les intellectuels et les militants  de la cause des Roms (qui remplissaient la salle, contrairement à des  informations erronées ou mensongères parues dans la presse) réunis le 26  mail à Budapest qu’il n’y avait «ni avant ni après Zamoly» parce que Zamoly  ne changeait pas la politique du gouvernement. Même si la méthode a de nombreux adeptes parmi les gouvernants européens,  dont le gouvernement français, nier les faits ne sert à rien. Il est  incontestable que l’action des Roms de Zamoly, comme on les appelle  maintenant partout en Europe, a, pour la première fois depuis des dizaines  d’années, fait prendre conscience à l’opinion internationale de  l’inacceptable oppression que les quelque dix millions de Roms subissent  partout en Europe. L’octroi de l’asile politique en France à la grosse majorité de ceux de  Zamoly constitue une première reconnaissance officielle de cette  oppression. Les circonstances ont fait qu’elle bénéficie à des Hongrois,  mais chacun sait que s’il s’était trouvé des Roms slovaques, kosovars ou  roumains, etc… pour agir avec l’intelligence et la détermination des  Hongrois, ils l’auraient eux aussi obtenue. Nous voulons croire que le  verdict de la Cour européenne des droits de l’homme rendra aussi justice  aux Roms de Zamoly et, par delà, à ceux de Hongrie et d’Europe. Même si elle se mène souvent à bas bruit et depuis des siècles,  l’oppression des Roms est une réalité qui ne peut plus être tolérée. Ceux  de Zamoly ont eu le courage et le mérite historique de placer chacun,  l’Union européenne, les Etats qui la constituent et ceux qui aspirent à la  rejoindre, les syndicats, les partis politiques, les associations de  défense des droits de l’homme, les citoyens enfin, devant ses  responsabilités. Personne ne peut accepter sans réagir ou en se voilant la  face le sort misérable, parfois tragique, qui est trop souvent celui des  Roms en Europe. Après Zamoly, personne ne pourra dire: «Nous ne savions pas». Ce n’est pas seulement de lointains villages Roms qu’il est question, mais  aussi de l’avenir de chacun, de celui de chacun des pays européens et de  l’Europe. Il y a eu un avant-Zamoly, il y aura un après-Zamoly. Il sera pour une  bonne part ce que les militants, les organisations attachés à la défense  des libertés et de la dignité des individus et les Roms eux-mêmes, en  feront. Rien du peu qui a été obtenu jusqu’ici (la médiatisation de la  question, les déclarations d’intention du gouvernement hongrois, les  révélations sur le sort des Roms, l’asile politique à ceux de Zamoly) ne  l’a été sans combat. Il y a fallu d’abord l’audace de ceux de Zamoly puis,  en appui, la mobilisation internationale de militants et d’organisations,  en Hongrie, en France, dans divers pays européens et jusqu’en Israël et aux  Etats-Unis. C’est à l’évidence dans cette voie qu’il faut continuer. L’oppression des  Roms est une donnée enracinée depuis des siècles dans presque tous les pays  dont ils sont citoyens, souvent de seconde zone. Minoritaires, appartenant  pour la plupart aux couches les plus pauvres et les plus opprimées, privés  le plus souvent de l’accès aux moyens culturels quand ce n’est pas à  l’école élémentaire sans discrimination, victimes des préjugés les plus  rétrogrades, les Roms peinent à trouver dans leurs seules forces, pays par  pays, les moyens de faire évoluer les choses. Chacun des pays et chacune des sociétés auxquelles les Roms appartiennent  est comptable de leur sort. On ne peut se défausser sur les traditions, sur  l’histoire… ou sur les Roms eux-mêmes. Mais, il serait aussi inacceptable  qu’en ce domaine, qui touche aux droits élémentaires et à la dignité de  millions d’individus, la collectivité et pour commencer l’Europe laisse  chacun, bourreau ou victime, agir comme il l’entend ou le peut. La solution se trouve dans la voie initiée par les Roms de Zamoly: face à  des opinions nationales trop souvent consentantes ou indifférentes, c’est  devant l’opinion européenne que la question doit être placée. La Conférence  de Budapest du 26 mai et l’appel qui en est sorti constituent un pas  important dans cette direction. Mais il ne pourra être suivi d’autres que  si dans chacun des pays européens concernés (et tous le sont!) des  citoyens, Roms et non Roms, les syndicats, les associations de défense des  droits de l’homme, des partis politiques aussi, décident d’entreprendre  d’améliorer radicalement la condition honteuse des Roms en Europe en  faisant de cet objectif le premier combat collectif des peuples européens  non les uns contre les autres mais pour bâtir, ensemble, une Europe unie,  solidaire et démocratique d’où l’oppression et le racisme seront bannis. Nous avons rencontré de ces hommes et de ces femmes à Budapest le 26 mai.  Nous savons que nous en découvrirons beaucoup d’autres, non seulement en  Hongrie mais aussi dans tous les pays où le racisme sévit encore.  C’est-à-dire, hélas, dans tous. Raison de plus pour s’atteler à la tâche  (sans plus tarder) contre l’exclusion des Roms…pour l’exclusion du racisme. «Ceux qui vivent sont ceux qui luttent» disait le poète Victor Hugo. On en  appelle à tous les vivants! Les auteurs sont les représentants du Comité de soutien aux Roms de Zàmoly,  fondé en France

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bosszút álltak Robikán?

Népszabadság, 2010. augusztus 12.

Nem egészen értem Csizner Zoltánt, a Nemzeti Nyomozó Iroda megbízott vezetőjét. A Népszabadság híradása szerint (Bosszú és félelemkeltés, augusztus 10.) ő állította, hogy a cigányok elleni gyilkosságsorozat fő motívuma – a zavarkeltés szándéka mellett – „személyes sérelmek megtorlása”, azaz a bosszúállás volt.

Ugyanakkor a gyilkosok az áldozatokat nem ismerték, szinte a véletlenre és a jó megközelítési és menekülési lehetőségekre, térképészeti és terepviszonyokra bízták, hogy nőt vagy férfit, felnőttet vagy gyereket lőjenek le különböző lőfegyverekkel vagy gyújtsanak fel benzinespalackokkal.

Mondjuk ki: találomra lőttek le cigánytelepeken élő gyermekeket és felnőtteket. Akikről csak annyit tudhattak, hogy valószínűleg cigányok (bármit is jelentsen a cigány szó).

De milyen sérelmeket torolhattak volna meg a gyilkosok az ismeretlen férfiakon és nőkön, a 13 éves kislétai iskolás lányon, és az 5 éves tatárszentgyörgyi Robikán?!

Ha a Nemzeti Nyomozó Iroda után az ügyészség is elfogadja a gyanúsítottak védekezését (és a Nemzeti Nyomozó Iroda álláspontját), hogy korábbi, közelebbről nem körülírt sérelmeiket torolták meg ezek a vérengző, politikailag szélsőséges, ideológiájukban a parlamenti Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz közel álló, de azért náluk radikálisabb férfiak, akkor nemcsak elfedik a bűncselekmény nyilvánvalóan rasszista indítékát, hanem maguk is elfogadják, hogy bosszúnak lehet nevezni, ha az egyik ember – mondjuk János – bűneiért egy másik emberen – például Józsefen – toroljuk meg a sérelmeinket. Azon az alapon, hogy mindketten cigányok. Ez pedig katasztrófa volna a magyar jogállamiság szempontjából, mert arra utalna, hogy az emberek nem személyes felelősséget viselnek a tetteikért, hogy bűnösnek lehet tekinteni egész etnikai vagy más közösségeket, népeket, emberek csoportjait. Vagyis ennek az állításnak az elfogadása maga is rasszista álláspont volna.

Nagyon remélem, hogy Csizner Zoltán mondata csak valamiféle nyelvbotlás volt, és hiányzik a rendőrség vádemelési javaslatából. Mert ha nem, az alkalmatlanná tenné hivatala ellátására a felelős beosztású rendőrtisztet – magát a hivatalt most nem is minősíteném.

Isten, akiről hamarosan mindannyiunknak úgy kell tudnunk – ha nem akarunk tiszteletlenül viselkedni a készülő alkotmánnyal szemben –, hogy a történelem ura, a régi iratok szerint megbünteti az atyák bűneit a fiaikon harmad-, negyed-, sőt hetedíziglen. Ez a – bocsánat a kifejezésért – barbár gondolkodásmód szerencsére már jórészt eltűnt a modern ember gondolkodásából, különösen pedig a jogygyakorlatból. Ha viszont bosszúállásnak lehet nevezni ártatlan romák megölését olyan sérelmekért, amelyeket mások, esetleg más romák követtek el, akkor még a fentinél is barbárabb gondolattal állunk szemben. Azzal a barbár motívummal, amely a cigányvadászokat is vezette: a rasszizmussal. Ami lehet talán a lelkiismereti, gondolat- és szólásszabadság egyik extrém, de – bűncselekmény elkövetése nélkül – nem büntethető megnyilvánulása, viszont semmi keresnivalója a bűnüldözésben.

Hell István újságíró

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

(Ez nem önálló poszt, csak kiegészítés a Ráküldte kutyáját a rendőr a roma szórakozókra c. cikkhez.)

 

 

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ráküldte kutyáját a rendőr a roma szórakozókra

 

(Legyen ez a cikk is itt, az archívumban.)


A rendőrök és cigányok között támadt összetűzés részleteit próbáltuk feltárni. A július 25-én történt eseményeket azonban homlokegyenest másként élték meg az ügy kárvallottjai és a hivatalos személyként eljáró rendőr, illetve az esetet szűkszavúan kommentáló rendőrség.


Hell István|NOL| 2010. augusztus 6.


 

Július 25-én vasárnap az adácsi búcsúban csak a Mekcsey nevű rendőrkutya bevetésével tudtak megállítani néhány rendőrökre támadó garázdát - írta 26-án a Heves Megyei Online. Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az internetes hírújságnak elmondta, hogy „egy kisebb társaság megzavarta a szabadtéri rendezvényt", akiket kivezettek a helyszínről. Miután az illetők szembefordultak velük, és „nekik estek", az intézkedő körzeti megbízott a levette a szájkosarat a szolgálati kutyáról, „amely az egyik támadó kezébe harapva elhárította a további támadásokat".

 

Csoportos garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak hét helybeli férfit, akiket később a gyöngyösi kapitányságra állítottak elő. A parancsnoki kivizsgálás a rendőri intézkedést szakszerűnek, jogszerűnek és arányosnak minősítette.

 

A gyanúsítottak szerint az eset nem így történt. Egyikük, Rafael József, tagadja, hogy garázdálkodtak volna. Igaz, az eső miatt a művelődési házba kényszerült a Mága Zoltán-koncert helyszínéről kiküldték őket az udvarra, hogy ott énekeljenek, de semmi rosszat nem tettek, családjukkal, gyermekeikkel együtt békésen töltötték az időt a számukra felállított asztalnál.

 

„Nem garázdálkodtunk, nem törtünk össze egy poharat sem, semmit nem csináltunk" - állítja Rafael. Úgy tudja, hogy a rendőröket - a helyi körzeti megbízottat és egy másik rendőrt - egy helyi polgárőr hívta a helyszínre. Az igaz, hogy miután eltávolították őket a művelődési ház udvaráról, és az akkor még szájkosaras kutyát rájuk uszítva kikergették őket a búcsúra összegyűlt árusok között, ő beszólt a körzeti megbízottnak, mondván, hogy fel fogja jelenteni, de nem támadtak az időközben többüket gumibottal is bántalmazó rendőrökre.

 

Miután túljutottak az árusok bódéin, a körzeti megbízott levette a kutyáról a szájkosarat, és az állatot a családokra uszította. A Mekcsey névre hallgató szolgálati kutya Rafael Gáborra ugrott, a földre döntötte, és a mellkasát kezdte marcangolni. Végül az mentette meg őt - mondják az érintettek, akik úgy látták, hogy testvérük nyakát kapta el a kutya -, hogy egy rokonuk egy platós autóval odahajtott, arra felkapaszkodtak, és a település távolabbi pontján lakó rokonukhoz menekültek.

 

Állításuk szerint ők hívták ki rendőrségi segélyhívón a „pesti rendőröket" - a kiérkező rendőrök karjelzésén a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelvénye volt látható -, akik a gyöngyösi kapitányságra állították elő őket a késő esti órában. Egyiküket sem hallgatták ki, csak szóban közölték velük, hogy a garázdaságon és a hivatalos személy elleni erőszakon kívül állatkínzásért is eljárás indul ellenük.

 

A mellkasán egyértelműen kutyaharapás nyomait viselő, látlelete szerint 8 napon belül gyógyuló sebesülést elszenvedő Rafael Gábor másnap személyesen tett feljelentést az Egri Nyomozó Ügyészségen az intézkedő rendőrök ellen az őt ért bántalmazás miatt. Felvették a kapcsolatot dr. Magyar Elemér egri ügyvéddel is, aki korábban már több hasonló ügyben - például a tavalyi hevesi búcsúban történtek miatt - látott el sértetti képviselői, illetve védői feladatokat.

 

A fentiek alapján több kérdést tettem fel a megyei rendőr-főkapitányságon a szabadságon lévő szóvivőt helyettesítő Kocsis Irén Mária alezredesnek, illetve az ő közvetítésével dr. Juhász István dandártábornoknak, megyei főkapitánynak. Szerettem volna megtudni, hogy konkrétan milyen garázda cselekményt követtek el a rendőri intézkedés elszenvedői, ki és milyen módon támadt - a heol.hu szóhasználata szerint - a rendőrökre, megsérült-e valaki közülük, jogszerű és arányos volt-e a szolgálati kutya bevetése, ahogyan a gyöngyösi parancsnok állítja, készült-e jegyzőkönyv a gyöngyösi kapitányságon lezajlott előállításról, valóban meggyanúsítottak-e valakit - konkrétan kit és miért - az intézkedés alanyai közül, illetve hogy az ügyészségi nyomozás időtartama alatt hivatalban maradhatnak-e a búcsúban intézkedő rendőrök.

 

Az alezredes asszony telefonon elmondta, hogy az ORFK sajtóirodájától kell engedélyt kérniük a nyilatkozatra, majd a következő e-mailt küldte a címemre: „Az ügyben, amelyről tájékoztatást  kér, az Egri Nyomozó Ügyészség folytatja az eljárást, így erről nincs lehetőségem további információt adni.  Az esemény kapcsán foganatosított rendőri intézkedést az illetékes szakmai parancsnok megvizsgálta, azt mindenben jog- és szakszerűnek és arányosnak találta."

 

Postscriptum: pár videó


1. Rafael József beszámolója.

2. Rafael Gábor, aki a hivatalos orvosi látlelet és vélemény szerint harapásos sérülést szenvedett.

3. A helyszín.

 

És egy reakció, csak a vicc kedvéért:


1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Magyarország elfelejtett térségeiben, ahol a leginkább magukra hagyott, legszegényebb százezrek élnek, győzelemre készül a szélsőségesen rasszista, demokráciaellenes Jobbik Magyarországért Mozgalom. A napokban Borsod megye 8. számú választókerületében magam is úgy tapasztaltam, láttam és hallottam, hogy a szegénységtől, a munkanélküliségtől, a cigányok szegregációjától sújtott falvakban a mai parlamenti pártok szavazói közül hetente egész utcák, fertályfalvak állnak át a Jobbik hívei közé.

http://nol.hu/lap/forum/20100327-vizsga_hazafisagbol


Romák és nem romák, civil vezetők, pedagógusok, vállalkozók, munkásemberek szerint nem lehet megakadályozni a térségben a jobbikos képviselőjelölt, Miklós Árpád győzelmét.


A csodálatos természeti szépségű és kulturális emlékekben gazdag Abod, Aggtelek, Alsószuha, Alsótelekes, Balajt, Becskeháza, Bódvalenke, Bódvarákó, Bódvaszilas, Damak, Debréte, Dövény, Edelény, Égerszög, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőtelekes, Galvács, Hangács, Hegymeg, Hidvégardó, Imola, Irota, Izsófalva, Jákfalva, Jósvafő, Kánó, Komjáti, Kurityán, Ládbesenyő, Lak, Martonyi, Meszes, Nyomár, Ormosbánya, Perkupa, Ragály, Rakaca, Rakacaszend, Rudabánya, Rudolftelep, Szakácsi, Szalonna, Szendrő, Szendrőlád, Szin, Szinpetri, Szögliget, Szőlősardó, Szuhafő, Szuhogy, Teresztenye, Tomor, Tornabarakony, Tornakápolna, Tornanádaska, Tornaszentandrás, Tornaszentjakab, Trizs, Varbóc, Viszló, Zádorfalva és Zubogy lakosságát a fortélyos félelem igazgatja – ez a szélsőségesek áttörésének az oka.


A félelem részben érthető és jogos, részben viszont szándékosan szított, gonosz. A Csereháton évtizedek óta családok százait – azokat is, akiket cigányoknak hívnak, és azokat is, akiket nem – fenyegeti az éhség, a hideg, a fertőző betegségek, a korai halálozás, a bűnözővé, egyszersmind áldozattá válás réme, az alkoholizmus, az iskolázatlanság. Ezt a félelmet nemcsak kihasználja, de szítja is a Jobbik.

HIRDETÉS

A mai parlamenti pártok elveszítették befolyásukat. A korábban legnépszerűbb MSZP és a szintén erős Fidesz is elerőtlenedett (utóbbinak a szavazói ráadásul megosztottak a mai hivatalos jelölt és a függetlenként induló edelényi polgármester, Molnár Oszkár között). Esélyteleneknek látszanak a kisebb pártok, az MDF és az LMP emberei. A szavazatok megoszlása éppen a Jobbikot erősíti.


Tartok tőle, hogy ezen a helyzeten a cigány szavazók sem tudnak változtatni. A romák és más munkanélküliek közül az ajánlószelvények gyűjtésekor ugyan sokan bátran kiálltak a független polgárjogi politikus, Horváth Aladár mellett, de sokan vannak azok is, akik félnek a nevüket adni, és megjelenni sem mernek majd a szavazóhelyek közelében. A cigányoktól elvárják, hogy ne szavazzanak. A cigányok tudják, hogy a választáson részt vevőktől megvonhatják majd az évente legalább néhány hónapig eddig nekik juttatott közmunkát, a későbbi álláskeresői támogatás feltételét. Aki szegény, az a legszegényebb: a kiszolgáltatottság politikai jogfosztással is jár.


A Csereháton lenne a legnagyobb szükség a félelemben élők megnyugtatására és a szélsőségesek legyőzésére. Igazán szenzációs lenne, ha a magukat demokratikusnak gondoló pártok példát mutatnának nekünk és a világnak is, és visszaléptetnék jelöltjeiket. Híveiket pedig – miért is ne? -felszólítanák az ismert polgárjogi aktivista, Horváth Aladár támogatására.


Ez a gesztus kiállást jelentene a szabad Magyarország, az emberi és polgári szabadságjogok és a demokratikus rend mellett. Vizsga volna hazafiságból is.


A szerző újságíró

3
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A liberálisok akkor szavaznak őszintén és eredményesen, ha nem a bukott MSZP gyáva terveit, a pangás "kezelését", hanem Bokros Lajos gazdasági-politikai elképzeléseit juttatják parlamenti képviselethez.

 

http://www.hirszerzo.hu/cikk.ma_az_mdf_az_szdsz.144215.html

 

Új jelölt, új program – hirdetik a szocialisták az áldozati báránynak, listavezetőnek kijelölt Mesterházy Attila választási plakátjain. Ami körülbelül azt jelenti, hogy az MSZP a kapitalizmusba és az SZDSZ-szel való együttműködésbe beleúnt, kiábrándult szavazók számának maximálása érdekében visszalép mindazoktól a rendszerváltó reformoktól, amelyekre az állítólagos reformista Gyurcsány Ferenc és a valóban reformista Bauer Tamás hivatkozni szokott az egykori koalíció védelmében.

 

Az MSZP új programján már az sem igen változtat, hogy Gyurcsány ex-miniszterelnök a jobb sorsra érdemes – és e sorok írója által is kezdeményezett – Magyar Demokratikus Charta rendezvényén a „progresszió” híveiből igyekszik segédcsapatokat toborozni az MSZP-nek. Csakhogy már tudható, hogy a mainál erősebb pozícióban, miniszterelnökként sem volt képes visszatartani a szocialistákat attól, hogy a magyar kapitalizmussal együtt romlásba taszítsák mind saját pártjukat, mint az országot - legfőképpen pedig a koalíciós partner SZDSZ-t. Hogy teljes legyen a kép: a Medgyessy-Gyurcsány-kormányzás tévedéseit végig asszisztáló, és az SZDSZ elzülléséért is felelős szabad demokrata vezetők egész sora – köztük a vicces expártelnök, Kuncze – biztat most szomorúan arra, hogy a „demokraták” úgy szavazzanak a Fidesz túlhatalma ellen, hogy támogatják a kiüresedett és a reformokat feladó MSZP-t.

 

Régi pártbeli ellenfelük, a belső ellenzéki szabad tanácskozások egykori főszereplője, az SZDSZ-ből kiszorított Bauer Tamás (aki még március 15-i kokárdáján is madaras SZDSZ-jelvényt viselt a Petőfi-szobornál), most valószínűleg együtt fog szavazni pártbeli ellenfeleivel, Magyarral, Kunczéval és a Gyurcsány által „liberálissá kinevezett”, majd elnöknek jelölt és megválasztott Kókával. A helyzet zavaros és súlyos, de nem reménytelen.

 

A jobboldal viszont győzelemre és cárválasztásra készül. Ma még ugyan ágyjelenetek megszellőztetésével és pofonok beígérgetésével ölik egymást, hogy kisebb vagy nagyobb befolyása legyen-e az elkövetkezendő ciklusban a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak, illetve a Fidesz Magyar Polgári Szövetségnek a kormányzásra és a törvényhozásra, de ez átmeneti jelenség. Az már világos, hogy az őszülő cárevics Orbán Viktor nyeri majd a koronát, de az is, hogy a kétharmadot igénylő döntésekben – például a médiakuratóriumok ügyében, az alkotmány vagy a sarkalatos törvények módosításában – a Jobbik nem a baloldal és a centrum, hanem a Fidesz oldalát erősíti majd. Ahogyan ez 1998 és 2002 között a MIÉP-pel is történt.

 

Mellékszál, de fontos: az idő most Vonáéknak dolgozik. Hetente ezrek áramlanak át a Fidesz táborából a Jobbikéba – legalábbis a Medián mérése szerint. A jobbikosok egyenes beszéddel kompromittalják Orbán beszédíróinak kimódolt, de nem kevésbé polgáriatlan allegóriáit, metaforáit, ködös jelképeit. Amikor Orbán „pénzkapitalizmusról” beszél, ők zsidókat és cionista gyarmatosítást emlegetnek, amikor a munka becsületéről és a középosztályt megerősítő családtámogatásról, akkor munkakerülőkről és cigánybűnözésről szavalnak. A „hagyományos családi értékek” tiszteletét pedig világos és egyértelmű buzizással illusztrálják.

 

Hálás vitatéma, hogy újfasiszta, újnáci vagy újnyilas párt-e a Jobbik? Abban az értelemben persze egyik sem, ahogyan a hitleri NSDAP sem volt fasiszta, és Mussolini fasiszta pártja sem volt náci. A nyilasok sem voltak falangisták vagy fasiszták, és a nácik sem nyilaskeresztesek. De a hasonlóképpen antiliberális, jobboldali szocialista, paramilitáris képződmények szerintem akkor is nevezhetők fasisztáknak vagy náciknak, illetve újnyilasoknak vagy jobbikosoknak, amikor nem deportálnak, és a Dunába sem lőnek senkit – elődeik sem a népirtással kezdték a működésüket. (Meggyőződésem, hogy a félkatonai szervezetet fenntartó, cigányellenes, antiszemita és homofób Jobbik bejegyzése a pártok közé az alkotmányba és a párttörvénybe ütközik, sőt a háború utáni békeszerződést is sérti. Az ügyészség végzetes tévedésének és bűnös mulasztásának tartom, hogy kísérletet sem tettek a Jobbik bejegyzését megtámadni a bíróság előtt.)

 

A jobboldal térfoglalásával kiürülni látszik a politikai közép, és ezen a szomorú helyzeten nem nagyon javít a Schiffer András vezette Lehet Más a Politika bejelentkezése sem a választható pártok közé. A humanista-zöld formációnak vannak ugyan ötletei arra vonatkozóan, hogy mi mindenre lehet még – az eddigieken túl – elkölteni az adófizetők pénzét, esetleg újabb támogatásokat és hiteleket, de ezek az ötletek aligha erősítik Magyarországon a magántulajdonú gazdaság profitteremtő erejét, az ország versenyképességét, a kapitalizmust, a foglalkoztatottságot, vagyis mindazt, amire égető szükségünk van. Az élhetőbb, zöldebb környezet kialakításába és megóvásába fektetett milliárdok semmi esetre sem szélesítik a nettó adófizetők körét, és nem csökkentik a gazdaságot ma is megsarcoló elvonásokat. Igaz, az LMP nem is tekinti magát liberális pártnak, és ha nem is utasítja el egyértelműen a kapitalizmust, legalábbis ambivalens módon viszonyul hozzá.

 

A fenti politikai kulisszák előtt lép színre és rivaldafénybe az egykori szamizdatos szerző, Rikárdó Dávid, mai nevén Bokros Lajos, a ma már legendás 1995-ös szocialista-szabad demokrata Bokros-csomag névadója, az elmúlt években több kelet-közép-európai ország államháztartási reformjának sikeres éceszgébere, az SZDSZ szakértője, a szabad tanácskozások előadója, az IMF egykori térségi igazgatója, EP-képviselő, a Közép-Európai Egyetem népszerű professzora. És színre lépésével utolsó szalmaszálat nyújt a liberális – vagy mondjuk úgy: racionalista, a könnyű álmokat, nemzeti és rózsaszínű delíriumokat elutasító – választópolgároknak.

 

Mit javasol Bokros? Mindazt, amit a többi párt programjából fájdalmasan hiányolunk. Adóreformot, az adózók és járulékfizetők körének kiszélesítését, az ország tőkevonzó, és ezzel munkahely-teremtő képességének növelését, az osztogatás radikális csökkentését, a szociális ellátások rászorultsági alapúvá tételét, az egészségügy átalakítását. Egész napos – tehát az eddigieknél integrálóbb – iskolát, célzottabb, természetben juttatott étkezési támogatást a diákoknak a családi pótlék terhére. Mind a politikai, mind a kulturális nemzetből való kirekesztés tilalmát. Azaz csupa liberális elképzelést, amilyeneket így együtt mindeddig főleg az SZDSZ képviselt.

 

A Magyar Demokrata Fórum szűk vezetésének (és az MDF stratégiáját áramvonalasan átalakító egykori SZDSZ-tag Somogyi Zoltánnak) a vakmerő irányváltása, Bokros Lajos nevének és programjának a zászlóra tűzése, úgy tűnik fel, sikeresen átmentheti a párt nevét jelölő „MDF” betűsort a következő ciklusokra, de egyben végleges szakítást is  jelent az MDF eredeti, lakiteleki, és későbbi, az Orbán-Torgyán kormányban kialakult nemzeti-populista hagyományaival. Ezért aztán érthető, hogy a korábban másodrendű könyvelőnek tartott Bokrostól és a liberális politikai filozófiától legalábbis idegenkedő fórumos bázis – borzalmas és kevésbé borzalmas tagok, kisebb-nagyobb funkcionáriusok, esetenként egész helyi szervezetek – léptek ki az MDF-ből, vagy ellenállásukkal kiprovokálták az eltávolításukat. Vélhetően cserélődik a szavazóbázis is.

 

A Szabad Demokraták Szövetsége viszont megelégedéssel fogadhatja – úgy is fogadta –  a kivételesen hiteles Bokros Lajos és a bokrosi program színre lépését. Ennek a jele, hogy – ha elég szerencsétlen módon, megkésve, és sok bizonytalanság, váratlan zavarok közepette is – sikerült tető alá hozni az MDF és az SZDSZ legalább részleges együttműködését. A szabad demokrata és egyéb liberális – vagy egyszerűen csak racionalista gondolkodású – szavazók Bokros Lajos programjában és / vagy korábbi tanulmányaiban megtalálnak minden lényegeset, amit a liberalizmus az elmúlt húsz évben Magyarországon jelentett: a gazdaság terheinek könnyítését, az államszocializmusból örökölt elosztórendszerek reformját, a rászorultságon alapuló szociálpolitikát. És ami talán még ennél is fontosabb: konszenzuskészséget, nyitást, szabad vegyértéket minden demokratikus erő felé – és elzárkózást a módosult tudatállapotban lévő politikusok és tömegeik üres demagógiájától.

 

Bauer Tamás, Bokros egyik ÉS-könyvként megjelent tanulmányának előszóírója legutóbbi cikke szerint (Őszödön innen, Népszabadság, március 10.) a liberálisok 2010-ben szavazhatnak az MDF-re és az MSZP-re is - ő történetesen az utóbbit választja.

 

Nem értek egyet vele. A liberálisok akkor szavaznak őszintén és eredményesen, ha nem a bukott MSZP gyáva terveit, a pangás „kezelését”, hanem Bokros Lajos gazdasági-politikai elképzeléseit juttatják parlamenti képviselethez, és ezért a Magyar Demokrata Fórum listájára és választókerületi jelöltjeire szavaznak. Van pártunk - miért is szavaznánk a másokéra?

 

Hell István, a szerző újságíró

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hell István: A bokolyi nem robban?

Magyar Hírlap, 2000. július 28.


Amikor a "zámolyi"-nak nevezett romák - a testvérük, Krasznai József vezette Fejér megyei cigányszervezet segítségével - végső elkeseredésükben elszánták magukat a kanadai kivándorlásra, Krasznai József a kanadai nagykövetség első titkáránál tájékozódott a lehetőségekről. A diplomata és a roma parlamenti alelnök találkozója nyilvánosságra került. A roma vezető tárgyalópartnere, Albert-Jan T. K. Galpin első titkár úr e sorok írójának írásban feltett kérdésére elmondta, hogy a magyarországi roma közösség és a kormány közötti kérdéseket magyar belügynek tekinti, ki-, illetve bevándorlási ügyekben viszont nem a budapesti, hanem a bécsi kanadai nagykövetség az illetékes.

Ezután utaztak el a csóri romák Franciaországba, Strasbourg-ba. A sajtóban megjelenő vélemények egy része szerint az állammal szemben indított kártérítési perük nem járhat sikerrel, mert sérelmeik orvoslására "nem merítették ki a magyarországi jogi lehetőségeket". Ezért arra számíthatnak, hogy rövid iratértelmezés után a fenti - főként formai - okokra hivatkozva perindítványukat elutasítják. Más kérdés a francia államtól kért politikai menedékjog problémája. A cigányok valóban jól dokumentálható többesztendős vesszőfutása bizonyára meggondolásra készteti a Francia Köztársaság kormányhivatalait több olyan ok miatt, amelyet a magyar közvélemény általában - a felületes, néha előítéletes sajtótudósítások és az olvasótáborok saját "nagyothallása" miatt is - rosszul tud.
Nézzük a legfontosabbakat. Csak részben igaz, hogy "elemi csapás" következtében kerültek a zámolyi kultúrházba a hajlék nélkül maradt romák. A szülők és nagyszülők, Krasznai Rudolf és felesége házát (ők azok, akik saját tulajdonukban laktak Zámolyon, miután Csórról odaköltöztek) tudtuk és beleegyezésük nélkül bontatta le az önkormányzat, sőt anélkül, hogy hitelt érdemlően bebizonyosodott volna az életveszélyessége, illetve javíthatatlansága. Azaz minden ellenszolgáltatás nélkül megfosztották őket jogos tulajdonuktól.
A zámolyi önkormányzat az alkotmányban és a szociális törvényben előírt szociális ellátási kötelezettségét sem teljesítette. Rendkívül nagy hibát követett el az Országos Cigány Önkormányzat, amikor ezt a kötelezettséget átvállalva a gyermekes családoknak járó "szocpolból" maga kezdett lakásépítésbe, ahelyett hogy érdekvédő funkcióját betöltve kényszerítette volna a helyi önkormányzatot a szociális törvény végrehajtására. Tény, hogy azt a "szocpolos" lakásépítési módszert, amelyet az OCÖ választott (tudniillik, hogy az elvégzendő segédmunkák fejében megelőlegezte a megrendelő cigányok számára az OTP-támogatás odaítéléséhez szükséges saját erőt), más helyen, más megyében a bíróságok már több ítéletben "hitelezési csalásnak" minősítették.
Miközben szinte minden magyarországi gyermekes család igénybe veszi házépítésénél a lakásépítési támogatást (,szocpolt"), a közvélemény úgy tudja, hogy a zámolyi romák különleges kedvezményként - ajándékként, pozitív diszkrimináció gyanánt - "kapták" a házakat az Országos Cigány Önkormányzattól. Ezt a hamis információt egyszerűen képtelenek voltak cáfolni a médiák. Sőt: Franka Tibor - láthatóan nem elfogulatlan - benyomásai alapján az is elterjedt, hogy a romák saját házaik felépítésén nem voltak hajlandók dolgozni. Ezzel szemben az a valóság, hogy nemcsak a romák dolgoztak az építkezésen, hanem máshol lakó rokonaik, barátaik, köztük nem cigányok is. Igaz, gyakran előfordult, hogy a munka állt: kezdetben el sem kezdődhetett, mert helyi tiltakozás űzte el a romákat az OCÖ révén megvásárolt telekről, később - a kijelölt mocsaras ingatlanon - a falu vezetése támasztott nehézségeket magas feszültségű villanyvezetékre és csatornázatlanságra hivatkozva, illetve az OTP-átutalások akadoztak. Ezt azonban úgy "közvetíteni", hogy a cigányok nem akartak dolgozni saját házukon - hazug előítélet- és hisztériakeltés.
A legfelháborítóbbak azonban a "gyilkos romákról" szóló kitételek. Mint ismeretes, 1999 augusztusában, késő éjszaka három csákvári fiatalember "látogatta meg" az akkor faházakból álló cigánytelepet, verekedésbe keveredtek az ottaniakkal, és egyikük életveszélyesen megsérült. A romák - nem a csákvári gádzsók! - hiába hívtak mentőt, Cs. Ferenc másnap a székesfehérvári kórházban meghalt.
A szélsőjobboldal lapjaiból és Franka "közszolgálati" tudósításaiból elterjedt, hogy "véletlenül", egy meg nem nevezett ismerősüket keresve tévedtek a romák közé a csákváriak, akik "csak úgy" megtámadták őket. - sorok írójának - még a Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársaként végzett - tényfeltárása szerint azonban (www.romapage.hu, RPA, Pogromok éve) a szerencsétlenül járt fiú környezete eleve úgy tudta, hogy "nem barátkozni" mentek a cigányokhoz az egyébként küzdősportot űző (kempós) csákváriak, hanem korábbi diszkós sérelmeiket megbosszulni. Az előzetes letartóztatásban lévő K. Krisztiánt nem is emberöléssel, hanem "halált okozó testi sértéssel" gyanúsítja a rendőrség. Egy baseballütő van a bűnjelek között (ezt a romák szerint a csákváriak hozták magukkal) és egy hetekkel később megtalált szerszámnyél, amellyel az életveszélyes sérülést okozták. Utóbbin használható ujjlenyomat nem található, így egyelőre nem is megállapítható: ki ütött. - sorok írója szerint nem kizárható a jogos védelem tényállása sem, ha pedig bebizonyosodik, hogy a csákváriak támadó szándékkal - a romák szerint gyújtogatásra készülve - autóztak éjszaka a szomszéd faluba, az ő felelősségük megállapítása és vád alá helyezésük is valószínű.
Gyújtogatás, támadás, sőt lövés már korábban, a helyi művelődési házban és a haláleset után is fenyegette a romákat, s ha igaz is, hogy az így is megvalósuló üldöztetés nem mindig a hatóságok - az önkormányzat, a rendőrség vagy állam - részéről érte a Krasznai-családot, tény, hogy mi, Magyarország (rendőrök, hivatalok, újságírók, zámolyi magánemberek) képtelenek voltunk megvédeni őket.
A puliszka nem robban - mondogatták a hitetlenek a román forradalom napjai előtt. Az etnikai bomba robbanása nem lesz látványos, inkább folyamatos romlással, pusztulással, bűnözésbe süllyedéssel jár - írtam egyszer. A Strasbourg-ban politikai menedékjogot kérő "zámolyi" - előtte bükkösdi, majd csóri, aztán újra csóri - cigányok azonban további sorsuktól függetlenül, akciójukkal máris megkérdőjelezték a demokratikus berendezkedésre, különösen pedig a kisebbségbarát belpolitikára büszke politikai elit hamis mítoszait. A lisztből, vízből, sóból némi szódabikarbóna hozzáadásával készülő roma szegénykenyér, a bokolyi (bodag, cigánypogácsa) úgy látszik, így robban.
A labda a kormány térfelén van. Megnyilatkozni, sürgős intézkedéseket hozni is jobb későn, mint soha. Egy polgári demokráciából politikai üldöztetésre hivatkozva menekülni legalábbis nem lehet része a XXI. századi országimázsnak. Aminthogy szégyen volna az is, ha a Nyugat - a zámolyiak kiutasításával egy időben - vízumkényszerrel csukná be kapuit a magyar állampolgárok előtt. Az unión kívül is van magyar belügy.

A szerző újságíró
4
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mielőtt mondanivalóm lényegére térnék, leszögezem: elhatározott szándékom, hogy - ha megtehetem, tehát ha az aktivisták összegyűjtik a Fidesz által lerabolt településekről és kerületekből a szükséges mennyiségű ajánlószelvényt - az április 11-i parlamenti választáson Bokros Lajos programjára, a Magyar Demokrata Fórum listájára és választókerületi jelöltjére fogok szavazni. Régi, alapító szabad demokrataként, úgy érzem, nem is tehetnék mást.

(Ez a poszt a Népszava mai publicisztikája, itt az eredetije: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=269046)

Bokros Lajos reformprogramja és az elmúlt évtizedben főként az ÉS-ben megjelenő cikkei, tanulmányai messzemenően kompatibilisek az SZDSZ gazdasági elképzeléseivel, hagyományaival, politikai filozófiájával. Megerősített ebben a szándékomban a miniszterelnök-jelölt március 2-i sajtótájékoztatója is, ahol Bokros emberi és polgári jogi tekintetben is kiállt a szabad demokraták által képviselt gondolatok mellett, mondván: senkit sem szabad kirekeszteni sem a politikai, sem az etnikai nemzetből, és fel kell lépni azokkal a szélsőséges, a Jobbik Magyarországért Mozgalom által képviselt ordas eszmékkel szemben, amelyek a 20. században a történelem szemétdombjára juttatták Magyarországot.

De megértem azokat a régi MDF-tagokat is, akik nehezen vagy sehogy sem tudják elviselni a Dávid Ibolya és Herényi Károly által vakmerő lendülettel véghezvitt ideológiai hajtűkanyart, a liberális fordulatot, és kicentrifugálódnak a jobbközép pártból. Bizonyára vannak még közöttük olyanok, akik Bíró Zoltán, Csurka István, Für Lajos, Lezsák Sándor, Pozsgay Imre, Fekete Gyula közös "népnemzeti", antiliberális köpönyegéből bújtak elő, mint a 19. századi orosz írók a Gogoléból.
A hivatásos politikusok megszokhatják, hogy esetenként meg kell változtatniuk képviselendő "álláspontjukat", ez talán hozzá is tartozik a munkájukhoz. A hívők és a hívek identitásváltása azonban nagy lelki viharokkal járhat, ha egyáltalán lehetséges.

Mindegy, egyetlen párt sem a tagjaié, hanem a szavazóié. Az MDF ma olyan szavazók felé is nyitott, akik eddig a Szabad Demokraták Szövetségére szavaztak, és / vagy többre becsülik az őszinte, okos beszédet, mint a könnyű álmokat ígérő populista szónoklatokat (a hazugságot, az elhallgatást és a mellébeszélést).
Van azonban egy súlyos teher az ideológiai fordulatot végrehajtó, és ezért számomra rokonszenves Magyar Demokrata Fórumon is. Ez pedig a párt vezetőinek a múltja. Egészen pontosan: Dávid Ibolyának, a párt elnökének, és magának a pártnak eddigi története során képviselt, és mindeddig nem korrigált cselekedetei.
A "nem értek a focihoz" kijelentés furcsaságán talán még túl tudnék lépni. Lehet, hogy csak félreértették a miniszter asszonyt, vagy ő értette félre a kérdezőket, ahogy ő maga állítja.

De az is lehet, hogy az Orbán-Torgyán-kormány igazságügy-minisztere aktuális politikai érdekekből, a szélsőséges szavazók megtartása végett nem kívánt állást foglalni a futballpályák rasszizmusának ügyében, volt már ilyen az MSZP-ben is. Akkor pedig talán jobb is, hogy nem mondott semmit.
De például a váci rabtemetőben 2001. november elsején a nyilas és nácibarát háborús bűnösöket is befogadó "kegyeleti emlékhely" avatásán való részvétele több kérdést is felvet.

Én magam a Nagy Imre Társaság budapesti szervezetének legutóbbi, február 24-i ülésén hallottam Karsai Lászlótól (azóta a Népszabadság olvasói a február 28-i számban olvashatták ugyancsak tőle), hogy a jelzett napon Dávid Ibolya igazságügy-miniszter a keresztény egyházak képviselőinek jelenlétében olyan "kegyeleti emlékhelyet" avatott fel, ahol mások mellett a börtönben meghalt háborús bűnösöket is elhantoltak, akiknek az egyházi és magánemberi, családi kegyeletre talán joguk van, de semmiképpen sem érdemlik meg, hogy a nemzet emlékezetében hősökként vagy a kommunizmus áldozataiként, politikai elítéltekként szerepeljenek.

Politikusok, katonák, nyilas pártszolgálatosok, akik ártatlan emberek deportálásáért, a gyilkosoknak való kiszolgáltatásáért, halálra kínzásáért felelősek.
Vajon tudta-e Dávid Ibolya, felkészítették-e rá a munkatársai, hogy háborús bűnösöknek is "kegyeleti emlékhelyet" avat? Talán nem. De kérdés az is, hogy most, Karsai kutatásai után, van-e mondanivalója a köz számára a váci rabtemetőről és az emlékhelyről. (Hasonlóan kínzó kérdéseket vet fel a rákoskeresztúri új köztemető 298-as "nemzeti" parcellájának ügye - de az legalább Dávid Ibolya és az MDF, hanem Boross Péter ex-miniszterelnök és az általa vezetett kegyeleti bizottság sara.) És általánosabban fogalmazva: van-e dolga, adóssága az MDF-nek saját történetének, korábbi ellenzéki vagy kormányzati szerepének újraértékelésében?

Ismétlem, Bokros Lajos programjával és jelölésével engem meggyőzött a Magyar Demokrata Fórum (vagy ahogyan a plakátokon olvasható, a "magyarok, demokraták, függetlenek") politikai irányváltása, a párt számíthat a szavazatomra.
Mégsem hiszem, hogy itt meg lehetne állni. Amíg a fentiekre nincs válasz, addig a pártot egyszemélyben képviselő elnök, Dávid Ibolya közmondásosan konzervatív, angol lóversenypályákra illő kalapjához még némi sár tapad, a fideszes-kisgazda szövetségben eltöltött múlt sara. Itt volna az ideje egy újat feltenni: a politikai masamódboltban mindenféle kapható.


Hell István a szerző publicista / Népszava
3
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az alábbi cikk a Magyar Nemzet 1998. január 10-i számában jelent meg (majd később egy romákról szóló, "Cigánynak lenni Magyarországon" című könyvben). Csak a romaweb.hu oldalán találtam meg digitális formában, EZEN A LINKEN. Érdekes idők voltak azok is.

A cikkben dr. Nagy István, Székesfehérvár egykori fideszes polgármestere is szerepel, aki azóta kilépett Orbán pártjából. Ma ügyvéd Budapesten.

A Magyar Nemzet már akkor is jobboldali, konzervatív újságnak számított, de még messze nem volt a mai pártszolgálatos, a Fideszből irányított közlöny. Ami abból is látszik, hogy az alábbi cikk megjelenhetett benne. Azért választottam a Magyar Nemzetet, mert a jobboldali olvasók voltak a leginkább félretájékoztatva Rádió 11.-ügyben.

 

 

 

***

 

(Remélem, olvasható maradt.)

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?

 

Amaro Drom, 1993. október

 

 

 

 

 

 

Van egy titokzatos, már-már misztikus hangulatot árasztó Gauguin-kép, amely egzotikus környezetben tahiti alakokat ábrázol az álomszerű címfelirattal, amely magyarul így hangzik: Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?

Közkeletű, de végzetes tévedés azt hinnünk – akár magunkról, akit a tükörben szemlélhetünk borotválkozás vagy fésülködés közben, hosszan és kíváncsian, akár másról -, hogy az ember, az egyes ember egyszerűen és eredendően csupán egy közösség része, kicsike darabja volna. Csepp a tengerben, népének, nemzetének, „fajának” vagy éppen osztályának legkisebb, tovább már nem osztható eleme.

 

 

 

Kis gépezet vagyok a nagy csavarban – hogy régi barátom mondását idézzem. Az egyes ember a maga teljességében csakis és kizárólag önmagával azonos, ezt nevezik identitásnak.

Ha az egykori ismert párthatározat mintájára „többszörösen hátrányos helyzetű népcsoportként” határozzunk meg a cigányságot, akkor más, nem cigány, de többszörösen hátrányos helyzetű honfitársaink is cigánnyá válnak. Ami azonban még ennél is elborzasztóbb: ahogy a szegénységét, úgy hagyja oda egyikünk-másikunk a cigányságát is (a Teremtés mind kevesebb dicsőségére). Azt már meg sem merem említeni, hogy a gazdag Jano, a fehérvári Csikó söröző és panzió egyik családi részvényese bizonyos szempontokból többszörösen előnyös helyzetben van saját üzletvezetőjéhez, a gádzsó Csabához képest.

De mondom: Jano – Jano. Egyedüli példány. Még saját apjával, saját testvéreivel, nyelvével, saját szociális csoportjaival (a cigánysággal? a vendéglős kamarával?) sem teljesen azonos.

„Én, amikor verset írok, nem vagyok cigány” – mondta e sorok írójának a költő Bari Károly is a Szent István körút egyik presszójában egy pohár ásványvíz mellett. Ámbár azt elfelejtettem tőle megkérdezni, hogy cigány népköltési gyűjtőútjain gyűjtőnek, s az asztal mellett szódavízivónak identifikálja-e magát.

 

„Muro nipo, muro nemzeto” – népem, nemzetem!

 

Az első romaparlamenti kongresszuson, a Keleti pályaudvar kultúrtermében hallottam a fenti nagyon hangos, nagyon könnyes, de egy kicsit fáradt, és túlontúl is indulatos kifakadást egy vidéki, ismeretlen, azóta sem látott küldött szájából. Szöget is ütött a fejembe, hogy mit gondoljak mármost a túlfűtött cigányságtudatról.

Ami azt illeti, oda lyukadtam ki, hogy én bizony csupa jót fogok gondolni róla.

A kisebbségi, tehát számbeli hátrányban lévő közösségtudat és -érzelem egyenrangúsító, öntudatosító hatással van az egyénre, míg a többségi büszkeségből dölyf lesz, és a kisebbségekre nézve megalázó állapotok.

A kérdés az, hogy hol legyünk büszkék azokra a közösségekre, amelyekhez (ha akarunk) tartozunk. Hol vállaljuk az egyik vagy a másik – a világkultúrához képest szükségképpen kisebbségi – kulturális hagyományt? S ha vállaljuk, azért-e, mert a civilizáció, a polgárosulás gyökereinek egyike? Tudvalévő, hogy népből lesz a polgár, szabadságuktól megfosztott közösségekből a harmadik rend – és az egyén.

A kevélykedő magyarok közé tévedt, leszőröstalpúzott román ember a maga hagyományaival, nyelvével, dalaival, szokásaival épp olyan védelmet érdemel, mint cujkaszagú vatrásokkal szemben a bozgor magyar. Száz francia között egy német, keresztény környezetben a kis zsidó közösség, oláhcigányok kocsmaasztalainál a kicsúfolt „romungro xumero”, s viszont, oláhcigány a muzsikusokkal szemben.



Pesingerdyipe



Persze buta a kisebbségi öntudat is, ha azt gondolja, hogy az övétől különböző népek, etnikumok csekélyebb értékűek. A cigány szokás, nyelv, dal, mese ugyanolyan jó és szép, mint a legkülönfélébb gádzsóké, mint a magyarok, szerbek, románok, angolok, franciák hagyománya. Már tudniillik azok a hagyományok, amelyek megférnek egymás mellett.

Van azért itt egy meglehetősen sajátos helyzet. A cigányság sok tekintetben – ez az archaikusabb közösségekre jellemző – polgárosulás előtti, népi állapotban van. Palcsi, régen látott alföldi ismerősöm jut eszembe, aki eltáncolta egy késő este, hogy reggel a robijába kell bevonulnia. Vagy az öreg János, aki a virrasztoláson – meglehetős sósborszesz-illatban – elénekelte felesége, Mari halálát.

Magyarországon ma csak ennek a népnek van élő, közösségi, kommunikációs funkciót is betöltő – nem iskolában tanult, nem színpadi – népköltészete. Ez is elhalóban.

Ez a gyermekkor, a népiség azonban hamarosan véget ér. Addigra pedig a romáknak egyenként és nem közösségként kell betagozódniuk a társadalomba. A köztársaságnak mindegy, hogy cigányok vagy gádzsók-e a tagjai. A köztársaság pesingerdyipe – ahogyan a helyhatósági választások egyik plakátjára kitalálta valaki a cigány szót, ami önkormányzatot jelent. A köztársaság nem „államalkotó” vagy „nem államalkotó” nemzetiségekből, hanem egyénekből áll. Szabad, és ezért saját magukért felelős egyénekből.

Katar avas, so sam, kaj zhas ame? Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk? Súlyos hiba volna, ha nemcsak etnikai, kulturális ügyeket, de a szegénység és a diszkrimináció kérdéseit is a kisebbségi önkormányzatok felelősségi körébe utalnánk. Vagy a mégiscsak társadalmi eredetű kriminalizálódásét. Ez ugyanis annak a beismerése volna, hogy nem egyetlen, hanem több politikai közösség vagyunk, és a Magyar Köztársaság léte puszta fikció.

Téves fikció.



 

1
7 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Demszky meg én

 

- meg a szabadság meg a szolidaritás -

 

Élet és Irodalom, 2001. február 23.

 

Ónody Tamás szerint (Tolerancia vagy arrogancia?, febr. 16.) olyan vagyok, mint az SZDSZ-elnök Demszky Gábor, aki - megválasztása előtt, a kampány hevében - Fodor Gábort és Bauer Tamást az MSZP-be "tanácsolta". Fodorék ugyanis nem értettek egyet - nota bene én sem, tehát a tanácsolás nekem is szólt - a Demszky-piárnak azzal a bizonytalanságot sugalló kijelentésével, mely szerint nem zárható ki egyértelműen az antiliberális jobboldallal való koalíció a választások után.
Kétségtelen, hogy én meg - még azt is megengedem, hogy valóban indulatosan - egyszerre két pártba is (nemcsak a Fidesz-MPP-be, ahogy Ónody mondja, hanem a hornista MSZP-be is) elküldtem az "újeszdéeszes" imidzsméker Somogyi Zoltánt és Szabados Krisztiánt (Szabadság kontra szolidaritás, február 9.). Akik viszont neoliberalizmusuk magasságából állították, hogy nincs szükség állami-politikai szolidaritásra a cigányellenesség sértettjei mellett; "a valódi szabad piac a gazdasági eredményességre épül [,] és ez kizár minden egyéb, így a faji diszkriminációra vonatkozó szempontot [is]"; továbbá hogy legyen elkötelezett (szolidáris) a cigányok mellett (cigányokkal) "a helyi tanítónő, a falu papja, a nagyvárosi vállalkozó stb.", csak ne az állam, ne a kormányzati szerepre készülő politikai párt. De igazából az nyomta fel az agyamat (bocs), hogy "az" állam, minden állam fő attributumának tekintik a "szolidaritásügyi" cinizmust, amelyet így írtak körül: "1994 és 98 között a liberális-szocialista koalíció liberális része inkább Nemzeti Színházat épített és internethez juttatta a középosztály iskolába járó gyermekeit, a cigányok ügyét pedig meghagyta Farkas Flóriánnak, akit Göncz Árpád (talán nem is túl igazságos) kegyelme mentett meg a börtöntől. Az állam már csak ilyen" (Liberális tabuk, január 26.).
Egy szó mint száz, azt javasoltam, hogy Somogyi-Szabadosék a jövőben inkább Kövér vagy Horn - a cigány önkormányzat elnökét pénzzel és eljárási kegyelemmel kitömő pártelnökök - politikai marketingjében vegyenek részt, az SZDSZ-t pedig hagyják meg a szabadság és a szolidaritás híveinek.
Ennek azonban semmi köze sem Demszkyhez, sem semmiféle "Tolerancia-díjas" arroganciához. Az SZDSZ alapszabálya szerint ugyanis a párt "a szabadság és a szolidaritás pártja", és hasonló szellemben fogant a párt 1988. november 13-i keltezésű Elvi Nyilatkozata és egyéb dokumentumai is.
Természetesen nem én, hanem a párt alapszabálya mondja ki azt is - szerintem dicséretesen tág teret hagyva a párton belüli sokféleségnek -, hogy a szövetség tagja "elfogadja és magára nézve kötelezőnek tekinti a szövetség alapszabályát, Elvi Nyilatkozatát és a szövetség politikáját meghatározó, az országos küldöttgyűlés által elfogadott elvi jelentőségű alapvető dokumentumokat". Hát ebbe nem férnek bele Somogyi-Szabadosék - hacsak nem módosítják fentebb körülírt álláspontjukat.
Ha majd Bauer vagy Fodor hasonlóan szolidaritásellenes nyilatkozatot tesz, mint Somogyi vagy Szabados, akkor - Ónody Tamás barátom biztos lehet benne - rájuk vonatkoztatva is megismétlem véleményemet arról, hogy mi képviselhető az SZDSZ-ben és mi nem. Akkor majd talán valóban egy platformra kerülök (az elnökválasztás előtti) Demszkyvel. Akinek egyébként - fő támogatóival, a pozitív diszkriminációpárti Ónody Tamással, és az általam is értékes embereknek, sőt értékes liberálisoknak tartott, de sajnos szolidaritásellenes Somogyi Zoltánnal és Szabados Krisztiánnal egyetemben - szívesen kívánok sok sikert.
És még valamit: én sajnálom a legjobban, hogy ebben a liberalizmusvitában kevesen tartanak velem azon a keskeny ösvényen, amelyen összeegyeztethetőnek tetszik a valódi liberalizmus a valódi szolidaritással, ahol nem kell a liberalizmust "felpuhítani" pozitív diszkriminációs - az Egyesült Államokban sem túl szerencsésen működő - technikákkal, és a politikai szolidaritás sem helyettesíthető sem pragmatikus, sem "elméleti megalapozottságú", neoliberális cinizmussal. Ha többen volnánk, az ösvényt is szélesebbre taposhatnánk.

Hell István

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

The Zámoly Roma – the Road to Strasbourg

 

By István Hell

 

 

In the summer of 2000, the gypsy families known in Hungary and in the international

press as ‘the Zámoly Roma’ requested the European Court of Human Rights seated in

Strasbourg to make a statement to the effect that their fundamental rights were violated

and they were persecuted by government and local authority organs in Hungary. They also

asked the Court to state that there is a wide-spread anti-Roma atmosphere in their

country.

WHAT HAPPENED BEFORE

The Family

Rudolf Kolompár, the head of what was to become the Krasznai family, was born on

February 23, 1927 in Pécs (he died in Strasbourg in September 2001, at the age of 74).

His life companion, Friderika Kolompár, nicknamed Frima, was born on April 8, 1933 in

Sárhida (Zala county).

They brought up eight children, two from their earlier marriages and six of their own.

The father, Elemér Kolompár, was born from Rudolf’s first marriage on May 15,

1950, György from the mother’s on December 8, 1952.

The family lived in Bükkösd, Baranya county, from keeping livestock and dealing in

horses. Their first children were born in that village, in chronological order: József, or Pubi,

(September 8, 1954), János (August 13, 1956), and the twins Gyula and Ibolya (March

23, 1959; Ibolya died in Canada while receiving medical treatment; and was buried in

Hamilton). Their other twins, Sándor and András (June 14, 1962) were born after they had

left Bükkösd.

In 1960 the Kolompárs moved to the village of Csór in Fejér county, where they lived

on a gypsy estate attached to the periphery of the village. Rudolf Kolompár worked in

a mine, at an aluminium furnace and in a power plant in neighbouring Várpalota. In

the 1960s he requested the Ministry of the Interior to change his family’s name to

Krasznai. His aim was to prevent to his children from suffering discrimination at school.

After training to be a mason and a lorry-driver, József Krasznai, the eldest of the

Krasznai siblings worked in Budapest for a few years (his daughter from his first

marriage is called Henrietta Krasznai, or Baba), then, on a mortgage from the National

99

Savings Bank, he built a family house in Csór and took on a job as lorry-driver with the

Alba Volán transport company in Székesfehérvár. He and his second wife, Gizella

Jónás, had a son, József Krasznai, or Csaba, and a daughter, Timea Krasznai, or Karol.

From the Gypsy Estate in Csór to the Village of Zámoly

In 1985, Friderika Kolompár left the gypsy estate of Csór and moved to the part of

Zámoly, a village a few kilometres from Csór, which is called Belmajor, buying herself

an old peasant house from the money she got for her house in Csór. Her decision to move

was motivated by a family conflict: her husband had met his former life companion, and

Friderika reacted by breaking off her relationship with him and moving away. Family peace

was soon restored, mainly as a result of their children’s requests: Frima resumed her

relationship with her husband and they settled down together in the house in Zámoly. At

that time, there were two Roma families (the Lakatos’ and the Gómans), consisting partly

of distant relatives of the Krasznai family, living in the houses in Belmajor which were

originally built for servants before the war.

In the late 1980s four of Friderika Kolompár’s adult children moved to Zámoly, too:

Gyula and his life companion, Ágnes Horváth, or Mari, squatted part of a house there.

Ibolya, Gyula’s twin sister (Mrs László Balogh) moved in with Gyula. Having no child

of her own, Ibolya was looking after Gyula’s children, Elemér, Krisztián and Szilvia.

Like József before him, János built a house on mortgage from the National Savings Bank

in Csór. He still lives and works there as a skilled solderer at the Inota Aluminium

Furnace in Várpalota despite the fact that the members of his family have been

repeatedly attacked physically in recent times. Sándor and András also moved to Zámoly,

Sándor lived in a flat which he was allowed to use as a favour, and András was a tenant.

Living in the servants’ houses, László G., or Drizár, and his wife, Ilona Lakatos’, or

Giza’s family were their neighbours at that time.

According to later fact-finding investigations and documents kept by the village

authority, there were two families which lived in flats they actually owned. Property

relations concerning the other houses are not clear enough. Some of the houses belonged

to the local agricultural co-operative but were not used by it, others were the property of

the local Savings Fund. All were in a poor condition.

The Zámoly Roma men worked as ‘hands’ (cleaners, refuse collectors) with various

firms run by the Székesfehérvár municipal maintenance authority, in the oil refinery in

Százhalombatta and as navvies with various employers.

Around the Social Transformation of 1989–90

At the time of the social transformation in 1989-90, many of the Zámoly Roma lost

their permanent jobs and from then on had to live from odd jobs. With the exception of

Ibolya Krasznai, who now had a serious heart problem, the women did their traditional

jobs of running the household and looking after the children. Rudolf Krasznai had been

put on disability pension. Much of the income of the families came from a variety of

100

allowances such as the child benefit, the regularly arriving education support,

unemployment benefits and the income substitute. The brothers and sisters shared their

living space with those of their kin who were left without a flat or house of their own,

and after some time there were several Roma families living in Zámoly, including the

grandchildren who now had families of their own.

At the suggestion of Zámoly teachers, the children of these Roma families who were

at, or about to enter, primary school were often sent before expert committees in

Székesfehérvár to decide about the necessity of transferring them to the Arany János

Primary School in Székesfehérvár, which is a special school for ‘slightly mentally disabled

pupils’. About every fourth child in the family was declared ‘slightly mentally disabled’.

(Today, these children are studying at French schools in Strasbourg under average

conditions, sometimes with good results.)

THE STORY UNWINDS

The First Conflicts in Zámoly

During the night of October 30-31, 1997, Zámoly was hit by strong wind and rain,

which caused the roof of one of the semi-detached servant’s houses to slip. On

inspection, the village local authority also found that some of the bearing walls had also

been damaged. After inspecting the entire line of semi-detached houses, the mayor’s

office found the buildings dangerous and unfit for human dwelling. At the mayor’s

orders, the families of the Krasznai siblings (Gyula, Ibolya, Sándor and András) and the

Góman family were put up in the theatre of the local community centre. Later on the

parents, Rudolf Krasznai and Friderika Kolompár were also moved into the community

centre, who reckoned that the village would see to the restoration of their damaged home.

The exact extent of the damage done to the buildings can no longer be ascertained. At

the order of the mayor, without giving notice to the relevant construction authorities, and

without informing the owners and users, their houses were demolished. No written expert

opinion on the condition of the buildings was given. The notary’s decree for the

demolition, dated November 13, 1997 and setting a deadline of December 1 for the

execution, lacks an appeal clause, which is a breach of the law according to the

ombudsman. The houses were quickly bulldozed during the week following November 2.

The buildings bulldozed included Rudolf Krasznai and Friderika Kolompár’s house,

which was also situated in the Belmajor52 but was separate from and stood some distance

away from the former servants’ houses and had not suffered any significant damage. The

52 There is only one Roma family living in Belmajor, Zámoly today, József Lakatos, Szibbaj, and his wife,

Piroska Lakatos, or Muki’s family. They had bought their house from a local inhabitant, but were able to pay

part of the price only, so the house was sold at auction. There being no other prospective buyer, the house went

back to the original owner at half the auction price. Of the 13 children the couple had brought up (they had lost

one as an infant) Melinda Lakatos, András Góman’s life companion now living in Strasbourg with her three

children. As she came back to visit once in January 2001, only her husband was given political asylum, so she

has no work permit in France, either. In late November 2001, this family also asked for asylum in Strasbourg.

Their application is being processed.

101

persons proceeding as agents of the local authority and the first instance construction

authority acknowledged, during the inspection conducted by the ombudsman, the fact

that no official records had been made either of the inspection of premises or of its

findings, and that there was no written expert opinion on, or record of the conditions which

the inspectors had supposedly perceived.

The Roma who had been moved into the community centre could not pay the gas and

electricity bills, so the local authority switched off the gas supplies of the building in April

1998 and electricity from April 30 to May 14, 1998. Water supply was also suspended

but it was soon resumed by the National Health Office to remove the hazard of an

epidemic.

In the period between October 31 1997 and July 13, 1999, i.e. the time during which

they were living crammed together in the theatre room of the community centre – the

Roma families were physically assaulted several times. Mrs László Balogh, i.e. Ibolya

Krasznai, president of the Zámoly Gypsy Minority Self-Government, tells us that atrocities

were especially common on winter nights when there was a disco dancing event in the

village. Young people arriving at the disco from neighbouring villages, e.g. Csákvár,

Gánt, Lovasberény, occasionally Székesfehérvár, Alcsútdoboz and Felcsút, would smash

in the windows of the community centre with stones and harass the Roma there in other

ways. Several children, including babies, had to be taken to hospital because they

contracted pneumonia and other pulmonary diseases in the theatre which could not be

heated and was therefore cold.

The Zámoly Roma reported many of these cases to the police but the offenders were

never caught.

Prejudices

The anti-Roma atrocities were reinforced by the political declarations, comments and

other utterances made by the government and the local authority which tended to foster

prejudices against the Hungarian Roma, including those in Zámoly who often became the

topic of media news reports around the time.

Gyula Horn, prime minister of Hungary between 1994 and 1998, called on the Roma

on several occasions (e.g. at the congress of the Roma organisation Lungo Drom and at a

plenary meeting of the miners’ trade union in Balatonfüred) to ‘distance themselves from

the criminals’ and expressed his judgement that work-evaders should not press for

(housing) rights. These speeches were made at the time when the ‘ghetto affair’ of

Székesfehérvár was in the focus of public attention. (The local authority, which was

dominantly right-wing, wanted to settle out of the town the Roma families who had been

previously resettled into

1 Rádió street.) Prime minister Viktor Orbán, in a speech made in 1998, „offered” work and

education to the gypsy community, 70-80 percent of which were unemployed and

exposed to wide-spread discrimination in workplaces and institutions.

The speech was applauded by the right wing, containing as it did an unmistakable

message: the gypsies themselves are responsible for their disadvantages, poor education

and their status of outcasts from the world of employment.

102

Resigning Zámoly mayor János Horváth was interviewed by Tizenhat Óra, a program

on Radio Kossuth on November 1998 and by Aktuális, a political program aired on

Hungarian Television 1. In these interviews he used expressions and made factual claims

about the members of the Zámoly Gypsy Minority Self-Government, i.e. the gypsies of

Zámoly, which , in the words of the minority ombudsman, a court „may find to constitute

a case of libel before the general public which is injurious to interests”, and are also

defamatory.53

The Hysteria Campaign Against the Gypsies

As a result of a general hysteria campaign against the gypsies, people in Zámoly started

collecting signatures to show their support for the removal of the Roma families from the

community centre.

At the initiative of Éva Hegyesi Orsós, president of the government office which deals

with minority affairs54, Dr Jenõ Kaltenbach, parliamentary ombudsman of national and

ethnic minority rights conducted an inquiry into the Zámoly Roma affair between April

30 and August 12, 1998. The statements and subsequent measures were published in a

thirty-page document (registered under 2960/1998). According to the statement of the

minority ombudsman

“…while formally complying with its obligations arising under the laws on the

renting of flats and rooms and on their alienation, and taking steps to provide a

provisional solution to their housing problem, the local authority of Zámoly did not

take the steps which would have been necessary for the creation of final or at least

long-term housing facilities, steps which were required of it and which cannot be

justified with reference to the lack of budgetary resources.”

As a result of the unlawful measures taken by the notary several Roma families lost

their right to the use of a flat and became so vulnerable that they were threatened by the

immediate danger of homelessness.

According to another statement made by the ombudsman, the position of the Roma

families in terms of social security was so dramatically eroded by the measure taken by

the notary and the local authority that the resulting situation amounts to an indirect

violation of their fundamental, constitutional rights to human dignity and to the free

choice of a place of living. Explaining that these breaches of law were an example of

indirect ethnic discrimination, the ombudsman forwarded his statements and suggestions

to competent authorities as well as to the Fejér County Attorney-General’s Office.

The mayor claimed several times that „there was no plot for sale” in Zámoly and that

the Belmajor area of Zámoly was a ‘business and industrial area’ where the construction

53 According to a letter written by minority ombudsman Jenõ Kaltenbach to Ibolya Krasznai, president of

the Zámoly Gypsy Minority Self-Government on November 28, 1998. The ombudsman also sent Ibolya

Krasznai a recorded version of the programme but this is not available to us so we cannot quote from it.

54 Office of National and Ethnic Minorities.

103

of houses for human living is prohibited by the detailed reconstruction plan for the

village. József Krasznai claimed that the inhabitants of the village had been unofficially

forbidden from selling building plots or houses to gypsies. During the same period, a local

authority meeting, which had been unlawfully declared a closed session, made decisions

on the sale of building plots owned by the authority – to someone who was not a gypsy.

The ombudsman’s inquiry lead also to the conclusion that Belmajor – a centrally situated

area of Zámoly – was in reality a living area rather than a ‘business and industrial zone’.

What József Krasznai (vice president of the Hungarian Roma Parliament, president of

the Independent Gypsy Organisation of Fejér County, at the time president of the

Székesfehérvár Gypsy Minority Self-Government), the eldest of the Krasznai brothers had

claimed was now confirmed: relying on and stirring up the anti-gypsy sentiments among the

population, the local authority of Zámoly tried to get rid of the Roma who had been left

homeless.

Attempted Solutions

Officials at the Ministry of the Interior, the Office of National and Ethnic Minorities

and the County Assembly of Fejér County suggested several times that the local authority

of Zámoly should apply with to county regional planning council for a grant which

would cover the expenses of construction, but the mayor rejected these suggestions

saying he was ‘being put under pressure’.

It is a condition of receiving a regional planning council grant that the families

should be able to cover 20% of the construction expenses”, Aladár Horváth, president

of the board of trustees of the Roma Civil Rights Foundation wrote in his report on the

facts dated July 22, 1998, which he forwarded to Mrs Magda Kósa Kovács, president

of the human rights committee of Parliament, adding that the National Gypsy Minority

Self-Government was ready to cover the required 20% from the 100 million HUF

support provided by the Ministry of Environmental Protection and Regional

Development for purposes of regional planning and the development of backward

areas.”

This proposal, too, was turned down by the local authority.

Governmental funds must be secured for the purchase of at least two building

plots, which costs 2 million HUF at most – the document quoted from the Roma Civil

Rights Foundation continues –for the construction of 3 semi-detached houses with 3 flats

each from funds available from the government resources provided for the purpose of

reducing social disadvantage […] As far as the 35% beneficiary’s contribution required

for the use of the support is concerned, 20% should be provided by the National

Gypsy Minority Self-Government, and a construction company should be found

which is ready to acknowledge unpaid work to be done by the family members as an

equivalent to the remaining 15%.”

104

On October 30, 1998, negotiations were conducted at the mayor’s office with the

participation of MP Edit Herczog (Hungarian Socialist Party), József Takács, the new

mayor elected in the autumn of that year, Ibolya Krasznai, president of the Zámoly

Gypsy Minority Self-Government, Ildikó Dobóvári, head of the office of the National

Gypsy Minority Self-Government, Aladár Horváth, president of the board of trustees of

the Roma Civil Rights Foundation, József Krasznai, vice-president of the Hungarian

Roma Parliament and others. Agreement was reached on the following points:

the county assembly would help the village authority to pay the public works bills;

the local authority would exchange the building plot in Fenyves street bought with

the participation of József Krasznai – the plot on which construction did not start as a

result of pressure from the inhabitants and with reference to the village planning schemes

for a plot on which construction could actually be started;

the National Gypsy Minority Self-Government would ensure the construction of

houses;

József Krasznai would help the Roma to find employment;

Edit Herczog would have the windows of the community centre glazed on her own

expenses (amounting to fifty or sixty thousand HUF).

The Anomalies in the Re-housing and in the Construction

József Krasznai, later spokesman for the Hungarian gypsies asking for asylum in

Strasbourg, said in an interview:

The mayor suggested to the minority office of the Horn government55 that the

government should provide 25 million HUF for the purpose of placing the Roma in

various parts of the country outside Zámoly. This suggestion was made at a time when

it was common knowledge that the Roma might be allotted some money for the

purpose of building social welfare flats in Zámoly.

It would also have been an acceptable solution to place the Roma somewhere near

Zámoly, in the vicinity of Székesfehérvár.

It would have carried a bad political message, too, if a village had been ‘purged’ of

gypsies on a government subsidy. Finally we agreed to build flats from the ‘social

policy’ support which is due every citizen of Hungary, i.e. not from funds specially

allotted to Roma, and that the flats would be the private property of those for whom

they would be built. Since there were small families among the gypsies, the National

Gypsy Minority Self-Government supplemented the social policy support from its

own budget.

I managed to find a person resident in Székesfehérvár who was ready to sell plots

in Zámoly to gypsies. This released a signature collecting campaign against us. Later

it turned out that the construction ‘does not fit into’ the detailed reconstruction scheme

for the village, so the Roma soon found themselves in a swampy area at the edge of

the village. Even so, problems with the reconstruction scheme soon emerged, so the

55 The president of the Office of National and Ethnic Minorities was Éva Orsós at the time.

105

National Savings Bank did not transfer the money in time. The anti-gypsy press

reported’ that the Roma do not want to work, while, in fact, gypsy volunteers for the

construction, unknown to all of us, turned up from places as far away as Kalocsa. The

work was stopped several times by the village and the National Savings Bank.”

(Magyar Hírlap, April 24, 2001.)

Reports of similar import, stirring hatred for the gypsies, appeared in certain

newsreels of public radio and television, in the pro-government daily and in the two

extreme nationalist weeklies.

After the new mayor József Takács reported the Roma to the police on account of the

unpaid bills incurred at the community centre and had them removed from the theatre,

Flórián Farkas, president of the National Gypsy Minority Self-Government had them

brought to Budapest one night. The Zámoly Roma were put up in the community centre

of the National Gypsy Self-Government under very special conditions: they were

prohibited from leaving the building and security guards were posted near the entrance.

Although there were habitable rooms, a theatre, offices and bathrooms and toilets in the

upstairs part of the building, the families with their children were ‘accommodated’ on the

ground floor amidst heaps of construction material. They were prohibited from

communicating with the press and put under threat: they were told that they would get

any help only if they do not tell the truth about the conditions under which they were put

up or about their lack of personal freedom. As a result of these threats, while Ibolya

Krasznai did tell some associates of the Roma Civil Rights Foundation about their

situation, she spoke favourably about them and denied having been shut in at the

subsequent press conference, which was conducted in the presence of Flórián Farkas.

The Misconceived Role of the National Gypsy Self-Government56

As the Zámoly local authority expelled the Roma from the local community centre

because of the unpaid public utility bills on July 31, 1999, the National Gypsy Self-Government

undertook, not without pressure from the government, to solve the housing

problem of the Zámoly Roma by using the governmental housing construction support

due to families with children, and by advancing the sum that was supposed to be paid by

the beneficiaries themselves, i.e. money from its own budget. In deciding to do so, it

avoided the option recommended by the minority ombudsman, namely of involving other

civil organisations representing and protecting the interests of the citizens concerned, by

demanding of the Zámoly authorities that they should solve the housing problem of the

Roma. In doing so, it created a very bad precedent: the example of a separate ‘Roma

social policy’, and transcended the sphere of action and authority of minority selfgovernment,

which protect interests with the purpose of securing cultural autonomy.

Collecting Signatures in Zámoly to Express Objections

to the Construction of Housing for the Roma

56 Called ‘National Gypsy Minority Self-Government’ before January 27, 1999.

106

After the purchase of the plot mentioned in the interview with József Krasznai, local

authority representatives launched and supported a campaign of signatures in protest against

the construction of houses for the Roma. According to the Zámoly Roma, it was as a result

of the campaign rather than of the disharmony with the detailed reconstruction scheme of

the village that the construction of their flats, implemented by the Public Service

Corporation of the National Gypsy Self-Government specialising in the construction of

social welfare flats, could start at the site where it started, namely Vasvári Pál street, at the

edge of the village. János Babai, a representative of the National Gypsy Self-Government

took part in the organisation of operations. Writer-journalist Béla Osztojkán, vice-president

of the same authority undertook to ‘handle the affair politically’ and to manage relations

with the press.

At the same time as the Zámoly Roma were practically locked up in the property of

the National Gypsy Self-Government, which was undergoing redecoration and partial

reconstruction, attempts to find rented flats for them failed and the National Gypsy Self-

Government started constructing a gypsy estate of wooden cabins made partly from new

materials, partly from materials taken from a housebreaker’s yard, and of containers, in

Vasvári Pál street in Zámoly. Among the houses there were grocery store stands with

glassed display shelves, other rooms for purposes other than human living and two new

wooden cabins bought from a Ukrainian businessman at a 50% reduced price. All in all, six

structures were put up in Vasvári street, all consisting of one single living room and all

unfit for the instalment of heating, cooking and bathroom facilities. (The Roma used one

of the containers for cooking and the other for storing their furniture. The estate was

completed by a wheeled toilet and shower.

The construction of brick houses could finally start in the autumn of 1999 as a

result of a fairly complicated construction and financing arrangement.57 As indicated

earlier, to receive the governmental housing construction support (the social policy support)

the beneficiaries have to have a certain percentage o the costs available from their own

resources. This contribution from the beneficiaries’ own resources was paid in advance by

the building contractor – the public service corporation of the National Gypsy Self-

Government – in exchange for earthwork and other unskilled work to be done by the

Roma. The National Savings Bank was prepared to transfer the governmental support

sum after the public service corporation presented the percentage in question.

Construction was often interrupted because of formal objections made by the local

authority and there were frequent delays in the transfer of the social policy support to the

public service corporation by the National Savings Bank. At the same time, all the Roma

concerned took part in the work in Vasvári Pál street, supported by relatives as well as

gypsy and Hungarian friends.

The Hungarian Right-Wing Press

57 Similar ‘financing arrangements’ were interpreted as fraudulent crediting in other parts of the

country, e.g. in attorney’s offices in Borsod-Abaúj county, and the contractors were punished and the customers

were admonished by the attorney’s office.

107

Reports and programmes which encouraged existing prejudices by describing the

Zámoly Roma as lazy, work-evading and criminal were published and broadcast in the

right-wing press several times, including, primarily, the pro-government daily Magyar

Nemzet, on Hungarian Television and on Hungarian Radio, supposedly a public service

establishment. Officials of the Zámoly local authority as well as politicians at the national

level voiced their opinions which often involved the use of derogatory language referring

to the Roma families in Vasvári street.

As a result, anti-gypsy sentiment grew all-over the country but it was directed with

special force against the Zámoly Roma who were described as receiving flats from the

state as a privilege conferred on them on the basis of ethnic origin, as ‘presents’ which

they had in no way deserved. Of the several television reports aired in this period those

made by prospective Party of Hungarian Truth and Life MP Tibor Franka were and will

remain especially ‘memorable’. A journalist aspiring for a political career, Tibor Franka

repeatedly suggests the unmistakable conclusion: the Zámoly Roma do not deserve to

have the flats, they are receiving them as presents from the state, as it were, and they are

not even ready to contribute to their construction.

The increasing tension in the village between the Roma and the rest of the population

was in no small part due to this kind of media activity. Ibolya Krasznai, president of the

Local Gypsy Self-Government and others told us that they had been exposed to various

kinds of threatening conduct, loud provocative remarks on the Székesfehérvár coach, in

food shops and restaurants etc. and there had been minor skirmishes, as well.

According to Károly Flaschner, an inhabitant of Zámoly, there were several illegal

workers at the construction, and many of these persons have not received their wages to

the present day. The National Gypsy Self-Government is indebted to the Varga family,

whose property lies next to the Roma estate. The plot, partly on swampy land, in Vasvári

street had turned out to be too small for the houses of the gypsy families, so the leaders

of the public service corporation struck an unwritten agreement with the Varga family,

whose house was on the verge of collapsing: The Vargas allowed the corporation to erect

some of the buildings to reach over to their plot, in exchange for the renovation of their

house. This was never done, and since the condition of the Vargas’ house became worse,

Piroska Varga and her life companion, Viktor Mayer ‘squatted’ one of the empty flats on

the estate in the summer of 2001.58

The Crime which Ended with Homicide; Funeral and Criminal Proceedings

According to the copy of indictment submitted by the District Attorney of Fejér County,

three young men resident in Csákvár, a village near Zámoly, drove in a Trabant car

which one of them had just bought, to the Zámoly gypsy estate late on the evening of

August 28, 1999, with the intention of taking revenge on Krisztián Krasznai for some

58 The flat in question belongs to Etel Lakatos, also known as Baba, and her children, who did not go to

Strasbourg with the Krasznai family. At the moment they are living in an adobe house without electricity in

a village called Kisláng.

108

previous offence done to a friend of theirs, who is also an inhabitant of Csákvár.

(Krisztián Krasznai born on September 19, 1980, is the younger son of Gyula Krasznai,

who was given political asylum in Strasbourg. With his parents divorced and her mother

living on the Sóstó housing estate in Székesfehérvár, he was fostered by Ibolya Krasznai,

Gyula’s twin sister, who has no child of her own.) Sándor N., who drove the car, Ferenc

Cs., the later victim, and his companion Zoltán P. stopped in front of the estate in Vasvári

street. Cs. And P. got out of the car and started looking for Krisztián Krasznai. The exact

details of the story after this are still somewhat unclear. What is certain is that a fight

broke out between the Zámoly Roma and the visitors from Csákvár and one of them,

Ferenc Cs., who was already fleeing, was so severely injured on the head that he died in

hospital the following day.

His funeral was turned into a racist, anti-gypsy political event by the activists of the

youth organisation of the Party of Hungarian Truth and Life who had arrived from all

over the country. Magyar Fórum devoted a detailed report to the funeral, which was

accompanied by repeated utterances of racist, nationalist and anti-gypsy slogans.

Zoltán P. and Sándor M., who were fleeing in the direction of Csákvár, did not call

either the ambulance or the police to help their companion who had been left behind. The

ambulance was called by Szilvia Krasznai, Krisztián’s sister, on her companion, Ferenc

Lakatos’ (also called Pubi) mobile phone. The police were called, with considerable delay,

by Zoltán P. and Sándor N., who had been urged by friends in Csákvár to do so.

In the course of the court proceedings, which are still going on, Zoltán P. was heard as

a witness. He told the court that they had ended up at the gypsy estate by accident and

had really been looking for Richárd V. (His testimony seems to be contradicted by some

off record’ information given to an associate of Fejér Megyei Hírlap, a reporter of the

Roma Press Centre and the fact-finding associate of the Roma Civil Rights Foundation by a

waitress in a Csákvár espresso bar, who did not wish to have her identity revealed.

According to her story, the statements in the indictment are true: Ferenc Cs. and Zoltán

P. both of them practitioners of kempo, an Eastern martial art which uses a stick as a

weapon, were heading to the Zámoly gypsy estate late in the evening to ‘settle accounts’

for some old conflict at a discotheque. According to the waitress’ story, this was the plan

for the carrying out of which Ferenc Cs., who had consumed some alcohol, found a

driver in the person of Sándor N. and an assistant in the person of Zoltán P.).

So far, there has been one single piece of evidence in support of Krisztián Krasznai’s

culpability, namely Richárd V.’s testimony. Richárd V. told the court that Krisztián

Krasznai himself had told him, in the presence of Antal K., that the blows which later

caused Ferenc Cs.’ death in the Székesfehérvár hospital, had come from his own hand.

Antal K. denied this in court, saying that Krisztián Krasznai had never said anything of

the sort.

Krisztián Krasznai was first detained during a police interrogation in the autumn of

1999, but he was not then remanded in custody as a result of the intervention of his legal

representative. He was caught again in February, 2000, by which time he had been

wanted by the police, and he was ordered to be remanded in preliminary custody.59

59 After it had proved impossible to install any kind of heating into the wooden cabins, the Zámoly Romas

were again moved to Budapest by the National Gypsy Self-Government in late 1999. The subpoenas addressed

109

Magdolna D., a resident of Budapest, was staying as a guest at the gypsy estate at the

time of the crime. She gave first aid to Ferenc Cs., who obviously had a very bad injury,

before the ambulance arrived. During the police examination stage Magdolna D. confessed

that she had caused the severe head injuries to Ferenc Cs. She was detained a few days

after the incident on suspicion of bodily harm with fatal consequences, and the court

ordered her to be remanded in custody. Of weak and fragile physique, Magdolna D. was

unanimously described by eye-witnesses as incapable of causing such severe injury.

When asked by an associate of the Roma Civil Rights Foundation why she had undertaken

to declare herself guilty of the crime, Ibolya Krasznai replied: out of love. The identity of

the person she was in love with could not be ascertained. The person in question „was no

longer around the estate”, Ibolya Krasznai said. After Krisztián Krasznai became suspect,

Magdolna D. was soon released.

The court had no opportunity to question her: she died of a heroin overdose in a toilet

of the MÁV Hospital in Budapest in the summer of 2000.

At the request of dr Attila Monostory, the attorney representing the aggrieved party in

the proceedings, Fejér County Court heard an anonymous witness. The press, other

witnesses and even Krisztián Krasznai, the accused, were excluded from the hearing,

which was attended only by his counsels, the prosecutor, and the members of the court.

Described as ‘specially protected’ the witness is reported by the press and other

apparently reliable sources to have delivered second- or third-hand testimony, like

Richárd V. had done before him. He told the court that he had been told by Ibolya

Krasznai that Krisztián Krasznai had, indeed, been the murderer, and that the conflict had

arisen as a result of some unsettled drug deal. This kind of motivation cannot be ruled out

completely in view of the fact that Magdolna D., the later heroin overdose victim, was on

the estate at the time.

The second part of the protected witness’ testimony, however, is implausible: he claims

that Magdolna D. was persuaded, in the presence of Aladár Horváth, president of the board

of trustees of the Roma Civil Rights Foundation, József Krasznai, the uncle of the accused,

and a journalist (head of the fact-finding group of the Roma Civil Rights Foundation) to

confess having committed the crime. This is flatly denied by the persons mentioned in

the testimony.

Aladár Horváth was not in Zámoly at the time. The Foundation was represented by his

fact-finding colleague, who also denies having taken part in such a conversation. József

Krasznai was staying in Greece at the time. The court referred the case back to the

attorney’s office for supplementary investigation with a deadline of two months.

According to Népszabadság, no supplementary indictment has been made, which means

that the information given by the witness has been proved unfounded.

Occasional references were made to a second offender acting „with an intention

shared by the principal defendant” in the indictment, the court proceedings and the rightwing

newspapers. The proceedings made it seem most likely that this supposed second

offender was identical with László G. László G. has recently had an accident and is

presently lying in coma in a hospital in Strasbourg. Doctors say he is unlikely to be able to

to Krisztián Krasznai at his address in Zámoly failed to reach him and the court interpreted his absence as ‘hiding’.

This was the ground for ordering him to be remanded in custody.

110

bear testimony, speak or look after himself even if he should ever become conscious

again.60

Included among the exhibits is a baseball bat, which was handed over to the

policemen by the Roma. They said it had been brought by the young people from

Csákvár and had been used by them as a weapon in their attack on the gypsies who were

woken up from their sleep by the sudden onslaught, in a state of extreme tension caused by

the atmosphere of constant threat they had been living in.

In September 1999 the gypsy estate of Zámoly became a scene of arson. A fire was lit

between two wooden cabins in the area where the gypsies had ‘stored’ the furniture and

clothes of László G.’s family. The cabin used by Rudolf Krasznai and Friderika

Kolompár was saved from complete destruction by sheer chance. The arsonists have not

yet been identified.

In the autumn of 1999 the Zámoly gypsies became the target of several menacing

messages. The anonymous letters arriving from all over the country – e.g. from Szeged

or Miskolc – were handed over to Székesfehérvár police headquarters by Ibolya

Krasznai, president of the local gypsy self-government.

Budapest, Csór – the Last Months of the Roma in Hungary

In October, 1999 the National Gypsy Self-Government moved the Zámoly Roma to a

villa at 2 Törpe street in the 12th district of Budapest. (As we have indicated, the brick

houses had not been built before the end of 1999, and the wooden cabins, which had

been built partly from used materials, were unfit for the instalment of heating.) Zámoly

authorities soon called on the Roma to register their departure from their original homes,

and attempts were also made to declare their permanent addresses ‘fictitious’. These

attempts failed as a result of the intervention of legal defence organisations.

The owner of the villa in Buda – ‘W.’ – and his business had been in contact with the

National Gypsy Self-Government, which was then lead by Flórián Farkas. Part of the

property W. had bought was used by an elderly lady, a lonely pensioner, and attempts to

have her moved out of the building had failed because she had a perfectly lawful right to

live there. In late 1999, a special bargain was truck between W. and the National Gypsy

Self-Government. The proprietor, W. allowed the self-government to use the house, free

of charge, as temporary accommodation for homeless gypsy families, asking only for utility

fees by the self-government. In exchange, the self-government was to create a ‘nuisance’

to the elderly lady in the form of the presence of Roma neighbours, which would, sooner

or later, make W.’s unwanted tenant leave on terms dictated by him. In fact, there had

been some tension between the elderly lady and families from Borsod-Abaúj county who

lived in Törpe street earlier. However, with the Zámoly Roma the stratagem failed

because the elderly lady soon made friends with them.

With the exception of the elderly Krasznai couple, the families were put up in one large

hall on the ground floor, sleeping on cast iron bunk beds with wire mattresses. They

60 László G. died on December 6, 2001, in Strasbourg.

111

could not bring any furniture or personal belongings and kept most of their clothes under

the beds.

Once during their stay in the villa, the gypsy women were attacked by two young men

shouting anti-gypsy slogans (the children were at school and the men were at work in the

oil refinery of Százhalombatta.) Their neighbour called the police and protected Friderika

Kolompár with her own body.

While the Zámoly Roma were staying in Budapest, agents of the National Security

Bureau found out that a couple of young men in Csákvár had collected leftover

explosives from World War II in the forest around Csákvár. Criminal proceedings were

started against a young man studying at a secondary school in Székesfehérvár and the

explosives were seized in time.

With the construction of the brick houses in Zámoly approaching completion, the

National Gypsy Self-Government held a consecration ceremony at the Zámoly gypsy

estate, which was recorded by television cameras. The keys were handed over to the

gypsy families and the Catholic priest of Csákvár consecrated the buildings. (Zámoly is a

Protestant village, but the Roma are Catholics.) Flórián Farkas announced the fact that he

had made an agreement with the Minister of the Interior of the Orbán government that a

police station would be established in Zámoly to protect the Roma from further

persecution, which had been their expressed wish.

Most of the various utensils left in the cabins and containers had disappeared in the

meantime. The Roma estate had obviously been ransacked. According to information

revealed by József Krasznai the Roma had by then decided not to move to Zámoly. They

were worried about their own and their children’s life and bodily integrity. In any case,

they took the financial aid from Flórián Farkas, which was a gift additional to the keys to

their flats.

In a televised statement a few days later the president of the National Gypsy Self-

Government denied the news of a police station being about to be established in Zámoly

and said it was a matter of everyone’s own responsibility whether they would or would

not move into the newly built brick houses in Zámoly.

The accommodation of the Zámoly Roma in Törpe street, in Budapest was terminated

because of the completion of their new houses, but they had every reason not to move

into them. In desperation, they moved, as a last resort, to József Krasznai’s house in

Csór. This house was built on mortgage from the National Savings Bank in the 1980s and

József Krasznai found himself unable to pay the raised interest after his job in

Székesfehérvár was wound up (and a transport company became bankrupt). Since the

house itself was going to be sold at auction, the Roma moved into the agricultural

outbuildings. Their situation became hopeless: discouraged from moving into their flats

in Zámoly because of the constant threats, they could not find another habitable property

anywhere else.

THE FINAL OUTCOME: STRASBOURG

After a spree at Easter, an inhabitant of Csór lost his money and personal documents,

which he reported to his friends by saying he had been robbed. Some of these people,

112

who had recently had their country cottage burgled, suggested that he might have been

robbed by the ‘murderous gypsies of Zámoly’ who had moved back to Csór a few weeks

before, and who were ‘known by everyone’ to lead a life of crime. They reported the

Zámoly gypsies to the police, which was reported by the media. No examination started,

however, because the lost valuables had been recovered in the meantime – a fact which

was not reported by the media.

Spearheaded by Dezsõ Csete, mayor of Csór, who had become notorious for his antigypsy

statements in the late 1980s, which he had never retracted (such as „all gypsies

should be shot – with one bullet”), the local representative body prevented the Roma

families from officially registering their residence in Csór. The local kindergarten and

school refused to register their children. In a televised news programme the first man of

the village stated „parasites like the Zámoly Roma are expelled even by animal

communities”.

Harassment at night in front of the Krasznais’ house in Arany János street was a regular

nocturnal occurrence. The walls of the house were decorated with swastikas and racist

slogans. In May 2000, József Krasznai organised a press conference at his flat where he

announced their decision to leave Hungary and ask for political asylum in a Western

country.

Katalin Katz, a teacher at the social work department of Jerusalem University (one of

the famous activists of movements for the rights of the Palestinians) had met Rudolf

Krasznai and Friderika Kolompár during interviews she was making for a documentary

on the Roma Holocaust. (The elderly couple are survivors from the Holocaust: Rudolf

Krasznai was a forced labourer, while Friderika Kolompár, as a girl, was an inmate of the

transfer camp in the castle prison of Komárom during the Holocaust. Several of their

relatives, including Friderika’s father, were deported to Auschwitz, and died or

disappeared there.) Katalin Katz met József Krasznai in the spring of 2000 and offered

him 4200 USD to support their escape.

József Krasznai had the applications translated into English by a translation office in

Székesfehérvár. They hired a bus and went to France in July 2000, accompanied by a

shooting crew of TV2 and Lajos Puporka, a journalist of Népszava who speaks excellent

French.

The Krasznais had not told Katalin Katz, who was with them on the bus, about their

true destination. She thought they were going to Canada through France. They only told

her after they had crossed the border.

In an interview given to Magyar Hírlap (April 2001) Krasznai recalls the events in the

following words:

“…Flórián Farkas said that no one was taking any responsibility for what might

happen if the Roma moved to Zámoly.

After that there was nothing to negotiate about: I announced at a press conference

on May 16, 2,000 that we are going to ask for political asylum abroad.

Who advised you to take this option?

Nobody. My son and I worked out the details of the journey and then we

discussed it with Ibolya. It was her task to get the others to accept it. It wasn’t an easy

113

job because it is by no means exhilarating to face the prospect of an unsuccessful

journey after three years of being tossed about.

Béla Osztojkán, vice president of the National Gypsy Self-Government thinks you

can’t have been able to organise such a journey all on your own.

We had to rent a bus and have our prospective Strasbourg complaint translated

by a translation office in Székesfehérvár. An average citizen without special

knowledge of political matters is able to do that. We had been organising tours to

Auschwitz on the anniversaries of the Roma Holocaust and I had taken a study trip to

the United States on an American government grant, and I had also taken part in the

shooting of a TV report on gypsy emigrants in Canada.

How much money did you have for the travel expenses?

As a matter of fact, we didn’t have any. The families had collected all their

income, including the child benefits and the pensions, and I had put it into a post

savings book at the post office in Csór. While we were making arrangements for our

departure, I met Katalin Katz, a woman from Jerusalem who had been in contact with

my parents as holocaust survivors. We received 4,000 dollars from her savings. But

we didn’t tell her we were going to Strasbourg. She thought we were going to Canada

through France.

But you were also accompanied by a shooting crew of TV2 and Lajos Puporka, a

journalist from Népszava.

Lajos Puporka had taken his secondary school degrees at a French school in

Switzerland so he was coming along to help us as an interpreter. The TV crew had

sworn secrecy until the following day.”

On arriving in Strasbourg they drove to the European Court of Human rights where

they personally handed in their application which described the persecution they had

personally suffered and the wide-ranging discrimination to which Roma in Hungary are

exposed.

Referring to the 1951 Geneva Convention, the Roma (almost 50 in number) also

applied for political asylum in the French Republic. Most of the applicants were granted

political asylum in March, 2001 or later. Two families were admitted on the ground of

family reunification. One family is awaiting second instance decision after an

appeal.61 A few members of the Krasznai family went on to Canada in late 2000, thereby

excluding themselves from the circle of beneficiaries under French refugee law.

In 2001 the European Court of Human Rights rejected their application in view of the

fact that the Roma had not taken all the remedial steps available to them under Hungarian

law before submitting an application at the Strasbourg Court.

61 After successfully proving that they were in Zámoly at the time of the atrocities, Attila Lakatos and his

companion, Henrietta Krasznai and their four children were granted asylum at second instance after an appeal,

in January 2002. Melinda Lakatos, who had returned to Hungary for a short period a year earlier, was also granted

asylum.

In November, 2001, József Lakatos, or Szibbaj, and his companion Piroska Lakatos, Muki, and their seven

children also arrived in Strasbourg and were given political asylum. On March 6, 2002, however, before

OFPRA delivered its decision, they returned to Hungary, bringing Melinda Lakatos and János Lakatos, already

political refugees, with them.

114

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Honfitársaink védelmében

... de ami történt, valahogy

mégsem tud végetérni.

(Pilinszky János)

A cikk itt olvasható:

Hell István| Népszabadság|  2009. augusztus 26.

..de ami történt, valahogy mégsem tud véget érni.' Pilinszky János

Pár napja őrizetbe vették, majd vasárnap letartóztatták a közvéleményt feldúló romaellenes sorozatgyilkosság gyanúsítottjait, akik találomra kiválasztott ártatlan emberek, köztük gyerekek kivégzésével és Molotov-koktélos gyújtogatással terhelhetők.

A rendőrség soha nem látott apparátus bevetésével, csillagászati nagyságú körözési díj kilátásba helyezésével folytatott nyomozást a nyilvánvalóan rasszista indítékú gyilkosságok ügyében - most úgy látszik, hogy eredményesen. A lefoglalt bizonyítékok értékelése folyik. Sokan remélik, hogy a gyanúsítottak elfogása után nem lépnek a helyükbe újak - adja Isten, hogy úgy legyen.


Ezután is marad azonban még kérdés bőven. Elsősorban az, hogy képes lesz-e az ország a falu végi, általában viszonylag szegény sorban élő, gyakran iskolázatlan és állandó munka nélküli népesség biztonságát - és biztonságérzetét! - garantálni.

Annál is inkább, mert a Kárpát-medence térségében a romák idült, mindennapi diszkriminációját és szegregációját - a történelemben immár másodszor - az akut, erőszakos és gyakran véres atrocitásokat eredményező cigányellenesség váltotta fel. Nem csak nálunk, Szlovákiában is szélsőséges menetelők rémítik halálra a cigány telepek (részben magyar etnikai identitású) népét, a Székelyföldön is gyújtogatnak roma házakat. Magyarországon voltak olyan cigányellenes támadások is, amelyeket nem a most elfogott gyanúsítottak, hanem például - mint Pátkán - a biztonságukért is felelős polgárőrök követtek el. Letartóztatták a debreceni rémeket - de a cigányellenesség itt maradt.

Magyarország 3200 településéből az 1997. évi Kemény-Havas-Kertesi-féle cigányvizsgálat szerint 406-on volt cigány telep, összesen 540. A telepeken élő lakosság száma ez idő tájt megközelítette a 100 000 főt. Ez becslések szerint a cigány lakosság 20 százaléka - volt 1997-ben.

Azóta tovább romlott a helyzet. Ma vélhetően több telepen - elhagyott bányász- és munkáskolóniákon, téeszmajorokban, a Baja és Kecskemét környéki tanyavilágban, a Miskolc melletti Lyukóvölgyben és más hétvégi telkes övezetekben - a korábbinál több roma lakik, és százalékos arányuk is növekvőben lehet. Hogyan védhető meg a cigány telepek népe?

A politikai szféra lépései bizonytalanok, de legalább megtették őket. A kislétai gyilkosságra virradó napon ugyan még csak Szabadai Viktorral, az SZDSZ ügyvivőjével, az Új Generáció elnökével találkoztam a helyszínen - a kormány képviselője Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatót -, azóta azonban már minden párt, a kormányfő és végül - az általa jelölt kisebbségi biztos közbenjárására is - a köztársasági elnök is hangsúlyos nyilatkozatot tett a fenyegetett romák védelmében, és meglátogatta a kórházban a bűncselekmény 13 éves túlélőjét is.

Jól jegyezzük meg: a véres gyilkosságokat kísérő verbális erőszak fő felelősének, Vona Gábor Jobbik-elnöknek az ügyben elhangzó mondatai üresen konganak. A Jobbik sikeresen hergelte egymás ellen a válságövezetek roma és nem roma szegényeit, politikai sikere innen származtatható egy olyan időszakban, amikor tíz éve folyamatosan csökken a bűncselekmények (és a szabálysértések) száma.

Politikai eszközökkel úgy volna jól kezelhető a szökőárként terjedő rasszizmus, ha Orbán Viktor kézen fogná Lendvai Ildikót, és a többi demokratikus párt elnökével együtt szólítanák az utcára, pártzászlók alá a választóikat, hogy kinyilvánítsák elkötelezettségüket a Jobbikkal szemben. Ma még megtehetnék - holnap talán már nem.

Írtam már róla itt: megítélésem szerint mindenkinél nagyobb a felelőssége a romaellenesség terjedésében az ügyészségnek. A legfőbb ügyésznek több jogszabály - az alkotmány, az egyesülési törvény és a háború utáni békeszerződés - is a rendelkezésére áll ahhoz, hogy bíróság előtt támadja meg a rasszista, cigányellenes, antiszemita, homofób Jobbik bejegyzését, és ezzel megvédje Magyarország jogrendjét. Ez volna a közjogi út. A legfőbb ügyész azonban ezt mindeddig elmulasztotta - noha a sokkal megengedőbb gyülekezési jog korlátozásában a bíróságok nagyon is aktívak voltak.

Van az évek óta tartó cigányellenes kampánynak egy helyi, praktikus, mindennapi szintje is. Egészen nyilvánvaló, hogy a rendőrség nem képes megfelelő erővel 24 órán keresztül őrizni ma már talán 600-700 cigány telep legalább 150 ezer lakóját.

Honfitársaink megvédése az állam és az önkormányzatok feladata, ezt a központi és települési költségvetések tervezésénél figyelembe kell venni. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt európai uniós integrált városfejlesztési pályázatoknál az eddigieknél is nagyobb hangsúllyal kell megkövetelni az antiszegregációs cselekvési terveket. Gondoskodni kell a cigány telepek közvilágításáról, és meg kell világítani a faluszéli földutakat is, ahonnan rasszista bűnözők érkezhetnek. Biztonsági kamerákat kell telepíteni a veszélyeztetett területekre - kerül, amibe kerül.

A kérdés tehát az, hogy képesek vagyunk-e mi, a köztársaság polgárai megfelelő biztonságot garantálni a romák számára, vagy arra kényszerítjük őket, hogy védekezzenek, ahogy tudnak. Abban az országban, ahol a legújabb törvénymódosítások szerint a vagyonunk védelmében a házunkba betörő tolvaj életét is kiolthatjuk, vajon megtagadható volna-e az önvédelmi fegyver tartásának engedélye a telepek életveszélyben lévő lakóitól. Szerintem nem - de jó volna elkerülni a nyomornegyedek legális vagy illegális felfegyverkezését.

A szerző újságíró

 

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Egy elveszett cikk - ismertetése 2001-ből  (Délamerikai Magyar Hírlap):

Augusztus 20. - az országos politikai lapokban

Az új tulajdonosi koncepció szerint "konzervatív lappá" kell(ene) válnia a Magyar Hírlapnak. Ennek igyekszik megfelelni az ünnepinek szánt lapszám, amelyben interjú olvasható Mádl Ferenc köztársasági elnökkel, aki hitet tesz amellett, hogy "A társadalom többsége nem kirekesztő". Ám az újkeletű szólás itt is érvényes, nemcsak a bolsevik kutyából nem lesz demokratikus politikai szalonna, hanem a bal-liberális újságból sem lehet konzervatív médium. A hatodik oldalon ugyanis Hell István idézi meg anyai nagyapai dédapját, Fodor Bernát egri szőlősgazdát, aki

becsületes római katolikus ember volt, viszont: Egyetlen ünnepet nem tartott meg Fodor Bernát. Éppen augusztus 20-át, Szent István államalapító királyunk napját. Ilyenkor jó hajnalban felkelt, vállára akasztotta a horolót meg a szalonnával-kenyérrel, lőrével telt flaskával megrakott tarisznyát, és indult a Nagy-Galagonyásra horolni. Amikor más istenfélő emberek szorosra gombolt fehér ingben elindultak az egri Hatvani hóstyáról a Barátok templomába, azaz a ferencesekhez, ő már javában horolt a rizlingtőkék között...

Hogy miért büntette meg dédapám a munkával szent királyunkat, az államalapító Istvánt, arra is szívesen válaszolt.

Azért haragudott rá, mert földet adott a papoknak. Hogy honnan eredeztette történelmi ismereteit Istenben boldogult — mellesleg analfabéta — anyai nagyapai dédapám, azt már nem tudhatom.

Sajnos, mi sem tudunk segíteni, noha naivan úgy képzelnénk a leszármazottról, hogy ha már egyszer megtanult írni, akkor olvashatna is, hogy elkerülje az ilyetén csapdákat. Talán a lapvezetés megmutathatta volna a jogászprofesszor köztársasági elnök úrnak ezt a cikket, mielőtt közös lapszámba szerkesztik őket, és akkor egy blamázzsal kevesebb.

_____________________________________________________________________________

Bocsánat, ebben a blogban az elektronikusan / interneten hozzáférhető cikkeket gyűjtöm össze, főleg a publicisztikákat. De ezt az írást a Magyar Hírlapból nem tudtam előcsalogatni. Sajnos az archívum keresője hazudik: sok régi, a liberális időkből való cikk újabban nem hozzáférhető.

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az SzDSz lelki üdvössége

Jobb állva meghalni, mint térden állva élni (a spanyol polgárháború jelmondata)

Hell István| Népszabadság| 2009. augusztus 5.

 

A szerző újságíró

Nincs jobb időtöltés annál, mint a Karancs lábánál, Görbeországban, a kertben, szalmakalapban, mezítláb olvasni K. újabb történeteit, azaz Kőszeg Ferenc mikszáthi adomáit arról, hogy hogyan is volt az, amikor Fodor Gábor - Magyar Bálint szavaival: "a politika kishercege" - 1993-ban kilépett a jobbra tájékozódó Fideszből, és hamarosan az SZDSZ listájának második helyén találta magát (Az SZDSZ hercegei, július 22.). Vagy azt, hogy miért volt tragédia Tölgyessy Péter elképzelése a patriótább és az egyházakhoz közelebb álló SZDSZ-ről, és miért bohózat, ha Retkes Attila "kibontja" Tölgyessy eme fél mondatát.

Ám abban sajnos nem értek egyet Kőszeggel, hogy mindenért az 1994-es koalíció okolható. (Ha jól értem, az anekdoták ezt hivatottak illusztrálni.) A Tocsik-ügyet, ami az SZDSZ-szavazók felének-kétharmadának elvesztésével járt, például el lehetett volna kerülni a koalícióban is. És ha már megtörtént a baj - egyetlen párt sincs beoltva korrupció ellen -, akkor lehetett volna reagálni rá európai módon is: a felelősöknek az élvonalból történő visszavonásával vagy a pártból való eltávolításával.

Eörsi István "elmagyarbálintosodásnak" nevezte az SZDSZ romlásának folyamatát: "Az elmagyarbálintosodás első stációja a Tocsik-ügy volt, és ennek párton belüli kezelése" - írta az Élet és Irodalom 2002. augusztus 23-i számában. Én is innen, nem pedig a koalíciókötéstől számítom a párt válságának a kezdetét.

Az SZDSZ-ben nem alakult ki a korrupciógyanús ügyek kezelésének a kultúrája. Nem a korrupt politikusok kerültek karanténba, esetleg párton kívülre, hanem a kompromittálódott pártot rekesztette ki magából fokozatosan a liberális közvélemény. A Tocsik-ügyben néhány ÁPV Rt.-tagot ugyan magánokirat-hamisításért elmarasztalt a bíróság, de - Pető Ivánnak az elnökségről való lemondása ellenére - személyre szabott politikai felelősséget senki sem vállalt, ilyesmit nem állapított meg a párt sem. Ezt nevezem én az SZDSZ szerzett immunhiányának: a korrupcióval szembeni ellenálló képesség gyengeségét.

Érthető, hogy Magyar Bálint és Pető Iván támadja leghevesebben az új elnököt a korrupció felszámolását ígérő kijelentéseiért és bocsánatkéréséért, konkrétumokat követelve tőle. Büntetőjogilag bizonyíthatatlan ügyekről persze Retkes jogi következmények nélkül nem nyilatkozhat. Ezért is beszél a korrupció gyanúja helyett a gyanú "árnyékáról", megemlítve a VII. kerületi önkormányzat büntetőüggyé vált ingatlanbotrányait és azt, hogy a bécsi lapok szerint egy a Strabag által is támogatott alapítvány támogatást nyújtott a "Blumen", azaz a virágok és a "Vögel", tehát a madarak részére.

A Tocsik-ügy elkenésének a párton belül is káros következményei voltak. Például emiatt nem léphetett ki az SZDSZ a koalícióból akkor sem, amikor a kormányzás kiüresedett, és már nem lehetett számítani további érdemi, rendszerváltó reformokra. Az SZDSZ informális vezetése - Magyar, Pető és Kuncze - körkörös védelemre rendezkedett be. Egy alapszabály-módosítás következtében az országos tanács hosszú időre gittegyletté vált. Minimálisra korlátozódott a párton belüli horizontális információáramlás, kis híján megszűnt a szabad demokrata közösség, a mozgalom. Az SZDSZ vezetése pedig "civilizatorikus", a művelt középosztályt kedvezményező ötletekkel (diplomás minimálbér, Sulinet Expressz) igyekezett legitimálni önmagát, és kihúzni a pártot a süllyesztőből. Sikertelenül. Bauer Tamás többször bírálta a pártvezetést olyan MSZP-s kezdeményezések támogatásáért, amilyenek például Medgyessy Péter száznapos programjai voltak (melyeket a Fidesz is támogatott, és amelyek katasztrofális állapotba sodorták az ország költségvetését). Bírálta nemcsak az MSZP, hanem az SZDSZ elvtelen, antiliberális kezdeményezéseit is. Egy cikkében javaslatot tett arra, hogy a párt egyoldalúan mondjon le az illegális párt- és kampányfinanszírozás eszközeiről, és készítsen tételes kampányszámlát. Az SZDSZ vezetői nem reagáltak Bauer javaslataira, viszont fokozatosan kiszorították őt a párt élvonalából és végül a pártból is.

Külön kérdés a Sulinet Expressz egyik fő kedvezményezettjének, Kóka Jánosnak a felbukkanása az SZDSZ miniszterei között, majd a párt és a frakció vezetésében. Kóka az egészségügyi reform felmondása, Horváth Ágnes leváltása után, a küldöttgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül olyan helyzetbe kormányozta a pártot és a frakciót, amelyben a liberálisok már nem élhetnek a koalíciós egyeztetés lehetőségeivel, de mégis vállalniuk kell az MSZP kormányzásának a felelősségét. Jól mutatta ezt a liberális ésszel elfogadhatatlan vagyonadó megszavazása a parlamentben. Ezért fordult szembe Kókával a Retkes Attilát megválasztó küldöttgyűlésen a nagy többség.

"Jobb állva meghalni, mint térden állva élni" - idéztem a cikk mottójában. A Szabad Demokraták Szövetsége most, Retkes Attila vezetésével saját korábbi hibáinak és bűneinek felszámolásáért, mondhatni, a lelki üdvösségéért küzd.

Ám nem vitás, hogy az SZDSZ új, nagy többséggel megválasztott elnökének első nyilatkozataiban bőven voltak szerencsétlen, korrekcióra és magyarázatra szoruló mondatok. Az új pártelnök rosszul tette, hogy magára, azaz az SZDSZ-re "húzta" a nemzetietlenség vádját. Az SZDSZ - a jobboldal hazugságaival ellentétben - mindig kiállt a magyarság történeti-kulturális összetartozása és a kisebbségi közösségi jogok mellett. A kettős állampolgárság követelése pedig, amelyet állítólag Retkes is megszavazott, már 2004-ben is bóvli pártkampány volt - műtűz a műkandallóban -, aminek semmi köze a határon túli magyarok iránt érzett felelősséghez.

A pártelnök bírálta a párt "neoliberális" képviselőit. Bárkire is gondolt, az SZDSZ nem lehet antikapitalista párt, és ha az elnök antikapitalista húrokat fog pengetni, rosszul teszi. Az SZDSZ gazdaságpolitikája jobboldalibb, mint bármely mai ellenzéki párté, szociálpolitikája viszont baloldalibb, mint az MSZP-é. Ezen nem lehet változtatni, a "szabadság és szolidaritás" kettőssége nélkül nem is képzelhető el az SZDSZ.

Az új elnök az SZDSZ "zöld" identitását is számon kérte - helytelenül. A zöldpártok tipikusan antiliberálisak és piac-, azaz gazdaságellenesek. (Noha persze az SZDSZ-nek vannak "zöld" hagyományai, és Fodor Gábor környezetvédő minisztersége nagyon is sikeres volt, ezekre hiteles zöldstratégia építhető egy balliberális pártban is.)

Ami a párt romaintegrációs politikáját illeti, abban is lehetségesek és szükségesek változások, de az SZDSZ ma is a romaemancipáció és -integráció legelső szószólója, és ettől a tulajdonságától, ha akarna, sem tudna megszabadulni.

Retkes Attila tehát felesleges frontokat nyitott, nem kell őt ebben támogatni. A hibás kijelentések pontosíthatók és pontosítandók (egy részüket az elnök már óvatosan korrigálta is). Retkes augusztus végére ígérte a párt új stratégiájának kialakítását - ezzel remélhetőleg pont kerül majd az elméletinek tetsző, de kisebbfajta viharokat keltő viták végére. Retkes Attila azért nyerte el a helyi szabad demokrata szervezetek küldötteinek a támogatását, mert két fontos kérdésben, a korrupció és az elvszerű, a gyakorlatban is liberális (és a gyakorlatban is baloldali!) politizálás ügyében 180 fokos fordulatot ígért. És ez nem is kevés, csak legyen hozzá elég - jövő.

 

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A cikk interneten is olvasható változata fizetős. Talán nem haragszik meg érte a Népszava, ha itt ingyen is megengedem elolvasni. 


 

 

 

 

A befogadás módszertanához

 

Népszava, 2009. augusztus 3. 

 

 

Ismét napirendre került a XI. kerületben egy, az egyre népesebb muzulmán közösség számára nagyon fontos budapesti dzsámi felépítése. Tervezték már korábban is, de a megvalósítására még sem itt, sem máshol nem került sor. Pedig ha komolyan vesszük a lelkiismeret és a vallás szabadságáról szóló alkotmányos passzusokat, akkor semmiféle idegenkedés vagy félelem nem állhat az útjába a templomépítésnek.

 

Tudom, mert mondják: az efféle dzsámik sok helyen terroristák bázisaként működnek, valószínűleg ezért félnek tőlük olyan számosan. Ezt az érvet azonban komolytalannak tartom: ahol terroristák szervezkednek, ott, ha a bűnüldöző szervek nem állnak az útjukba, templomok nélkül is megtehetik.

 

(A magukat kereszténynek nevező nyilas gyújtogatók – egészen pontosan a Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet – miatt sem nézünk rossz szemmel az esztergomi bazilikára vagy a debreceni nagytemplomra… Én például csak a Szabadság téri református templomra – ifjabb Hegedűs Lóránt hitbizományára – nem tudok bizalommal tekinteni, de arra sem a kereszténysége, hanem az esperes úr keresztényietlensége miatt.)

 

Az viszont kétségtelen, hogy a muzulmán népesség megnövekedésével megjelennek majd a muzulmán szokások is. Például a saríja, a muzulmán törvénykezés hagyománya, amitől sokan rettegnek.

 

Csakhogy. Olvasom ám, hogy háromezer kilométerre Újbudától, London és általában a brit nagyvárosok külvárosaiban olyan méreteket öltött a vallási eszméken alapuló muzulmán bíráskodás, a saríja gyakorlata, hogy maga a canterbury érsek – az anglikán államegyház második embere a király után – javasolta valamilyen módon integrálni azt a szigetország jogrendjébe.

 

Senki ne higgye, hogy a nagy múltú brit jogrend megingásáról van szó. A saríja perei túlnyomórészt a házasságok felbontásáról és kisebb súlyú anyagi vitákról szólnak, és még egyszer sem került sor kézlevágásra (lopásért) vagy megkövezésre (hűtlenség, házasságtörés miatt), ami pedig a Koránon alapuló ítélkezés rendes szankciója.

 

A saríja olyan népszerű a jelzett külvárosokban, hogy az esetek 5 százalékában nem is muzulmán bevándorlók vagy azok leszármazottai, hanem őslakosok fordulnak a kádihoz, aki a felek meghallgatása után gyorsan – és már csak ezért is bölcsen – minden érintett számára megnyugtató ítéleteket hoz.

 

Hasonló közösségi bíráskodás minden olyan kulturális-szubkulturális kisebbségi közösségben előfordulhat, amely valami miatt nem mindig bízik a többségi társadalom jogrendjében és jóindulatában. Talán mert nem vehetett részt a törvények kialakításában.

 

A kelet-közép-európai roma közösségekben például sokáig élt, és nyomokban még ma is fellelhető a romani krisz, a ’cigány törvény’ intézménye. A náci legendagyárak gonosz képzelgéseivel ellentétben a krisz nem a gádzsókkal szembeni paragrafusokból álló jogszabálygyűjtemény, hanem a közösségi bíráskodás intézménye (volt).

 

Mit jelent a romani krisz? Azt, hogy családok közötti és családon belüli torzsalkodások, pénztartozás, házasságtörés esetén a családos férfiak összeülnek, és döntéseket hoznak a közösség – a cigány telep, a nemzetség, a karaván, a tábor – ügyeiben. A bírák meghallgatják a vitázó feleket és a tanúkat (akik mind „megátkozzák magukat”, azaz esküt tesznek az igazmondásra), majd megszületik az ítélet. Ami mögött ott van a közösség akarata, és ezért senki sem vonja kétségbe őket.

 

Az ítéletek egyszerűek: fizetni kell az elcserélt, de a csere után betegnek bizonyuló jószágért, ki kell egyenlíteni – esetenként csak részben vagy részletekben – a tartozásokat, feleségül kell venni a „megesett” lányt, vagy éppen vissza kell engedni a szüleihez, ha nem sikerül a házasság.

 

A legsúlyosabb büntetés a régi cigány közösségekben a közösségből való kirekesztés volt.

Talán igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a hagyományos, népi közösségi bíráskodás intézményei első látásra anakronisztikusak, „premodernek”, és nehezen illeszthetők be a 21. századi társadalom jogrendjébe, és különösen nem a globálissá váló világ közös elveken nyugvó igazságszolgáltatásába.

 

Vagy mégis lehetséges volna? Ha a brit szigeteken működőképes a saríja, egy-egy magyar faluban, kisvárosban vagy nagyvárosi kerületben is működhetnének olyan öntevékeny, tekintélyes polgárok alkotta társadalmi bíróságok, amelyek eljárnának egy-egy családjogi ügyben, válás, gyermekelhelyezés, láthatás, tartásdíj fizetése, gyermek- és szülőtartás dolgában, vagy apró bűncselekmények, lopások, szomszédok közötti viták, gyerekek által okozott károk ügyében.

 

Egészen biztosan sok ezer aktával tehermentesítenék a hivatalos igazságszolgáltatást – ám ha az érintettek nem fogadnák el az ítéletet, még mindig választhatnák a sokkal gyötrőbb hivatalos utat. Ami egyrészt hosszabb, minden fél számára kínzóbb, súlyosabb büntetésekkel fenyegető, de a kár megtérítését nem garantáló ítéletekkel járhat, másrészt erősen megterheli az ország költségvetését is. Harmadrészt viszont garantálná azt, hogy a „társadalmi bíróságok” sem fordulhatnának szembe a törvénnyel.

 

Naív volnék? Nem hiszem. Ha működhetnek versenyző gazdasági cégek közötti választott, egyeztető bíróságok, a reklámokat önszabályozó testület felügyelheti, akkor meg lehet találni a módját annak is, hogy a notórius tyúktolvajok ügyei ne nőjenek az ítélőtáblákig, és mindenki érezze, hogy ha bűnt követ el, akkor saját közösségével kerül szembe, és ha nehéz élethelyzetbe kerül, akkor a saját közössége áll mellé a bajban. A közösségi bíráskodás: kiegyezés és kibékülés.

 

„A magyar szép” – erről folyik egy, a magyarságot az egekig dicsérő diskurzus az egyik (az én ízlésem számára szélsőséges) napilapban. Örülnék, ha hozzátennék: saját népüket – hozzátartozóikat, szüleiket, testvéreiket – a pogányok is szépnek tartják és szeretik, ez nem világrengető dolog. Az idegent testvérként elfogadni – na, az már volna valami!

 

Annál is inkább, mert a világ – ahogy a bevezetőben is céloztam rá a dzsámiépítés megemlítésével – globális, és a kultúrák nem egyszerűen keverednek, hanem egyre gyorsuló ütemben kerülnek egymás mellé, és hatnak egymásra. A népi kulturális hagyományok egymásmellettisége új s új konfliktusokkal jár, amelyek a legkönnyebben gyors integrációval oldhatók fel. Az integráció kétirányú folyamat: az eddigi idegentől a törvényeinkhez és szokásainkhoz való alkalmazkodást kívánja meg, tőlünk pedig azt, hogy magunkkal egyenlőnek – egyenlő jogúnak és egyenlő méltóságúnak – fogadjunk el minden embert, és messzemenően toleráljuk a tolerálható hagyományait.

 

 

Hell István

 

a szerző újságíró

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Közkívánatra! Kedves nollerek-bloggerek-bloggerinák, akik jelezték, hogy csatlakozni szeretnének az alábbi nyílt levélhez, szíveskedjenek elküldeni e-mailben az erlauer@hotmail.com címre a következőket:

anyakönyvezett név

foglalkozás

telefonszám

Természetesen akik eddig nem jelezték, azok is csatlakozhatnak.

Körülbelül vasárnap délig várom az aláírásokat, hogy hétfőn reggel a legfőbb ügyész úr már a levelünket is megkapja a kávé és a napilapok mellé.

 

Ne habozzon, ügyész úr!

 

Ne habozzon, ügyész úr!

 

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Nem szeretnék sem Gyurcsány-epigonként nevet szerezni, sem Gusztos Péter SZDSZ-es frakcióvezető-helyettes magyar hangjaként elhíresülni. Nem állítom tehát, hogy a Magyar Köztársaság ügyészsége és bírósága csak a kormánytól, valamint a szocialista és a szabad demokrata párttól független, viszont a 2010-es választásokon győzelemre esélyes Fidesztől és más - esetenként szélsőséges - jobboldali pártoktól nem. Azt sem mondom, hogy a politikai terrorizmus és a rasszista gyilkosságok "feje" Vona Gábor, "szája" néhány nemzetiszocialista internetes site és Morvay Krisztina volna - noha személyi és szervezeti összefüggések szabad szemmel is láthatók köztük, a nyilas attribútumokról nem is beszélve.

 

Hell István| Népszabadság| 2009. április 28.

 

Mondok viszont mást.

 

A háború utáni békekötés során Magyarország vállalta, hogy a területén nem engedélyezi szélsőjobboldali - fasiszta, nemzetiszocialista, nyilas - pártok és szervezetek bejegyzését.

 

A rendszerváltó pártok és az újjáalakuló egykori állampárt soraiban az 1989-es alkotmányozás, a nemzeti kerekasztal tárgyalásai során sem merült fel kétség aziránt, hogy - bár a szabadságjogokat, a gyülekezés és a szervezkedés szabadságát ez az intézkedés némileg korlátozza -, szükség van Magyarországon a náci szervezetek működésének egyértelmű tiltására.

 

Ezért a Magyar Köztársaság alkotmánya és a hozzá kapcsolódó jogszabályok továbbra is úgy rendelkeznek, hogy az állam megvédi a kisebbségeit, és tiltja kisebbségellenes - tehát például antiszemita, cigányellenes, homofób - pártok bejegyzését.

 

Az egyesülési jogot szabályozó rendelkezések nem érintik a lelkiismeret, a szólás, a sajtó szabadságát. Magyarországon nem tilos - magánemberként - náci nézeteket vallani és képviselni, sőt akár szélsőséges propagandát kifejteni sem, mindaddig, amíg ez nem okoz közvetlen és nyilvánvaló veszélyt. A rasszizmus önmagában nem bűncselekmény (legfeljebb súlyosbító körülmény lehet egy bűncselekmény indítékának megítélésében).

 

Viszont a rasszista nézeteket valló politikai pártokat (és egyéb szervezeteket) akkor is tilos volna nyilvántartásba venni, ha nem kapcsolódna a tevékenységükhöz egyéb jog- vagy törvénysértés, bűncselekmény. Akkor is, ha jogilag megállapíthatóan nem sértenék ember- és polgártársaik méltóságát, nem izgatnának, és nem uszítanának ellenük, nem támadnák meg és nem bántalmaznák őket.

 

A Jobbik Magyarországért Mozgalom vezető politikusai a párt fennállása óta többször bizonyították, hogy nem idegenek tőlük a náci (nyilaskeresztes, fasiszta) eszmék, nézeteik közel állnak az egykori és mai náci és újnáci eszmékhez, mi több: azonosak velük. A Jobbik Magyarországért Mozgalom vezetői és tagjai évről évre megzavarják a magyarországi zsidóság nyilvános vallási rendezvényeit, évről évre megbélyegzik - esetenként meg is támadják - a melegek öntudatos felvonulását, és a "cigánybűnözés" rossz emlékű fogalmának a felelevenítésével igyekeznek maguknak népszerűséget szerezni, roma honfitársainkat pedig megalázni. Televíziós és hangfelvételek, fotók, újságcikkek százai bizonyítják a Jobbik vezetőinek és - legújabban - európai képviselőjelöltjeinek a kisebbségellenességét.

 

Ön ezt nem látja, tisztelt Legfőbb Ügyész Úr?

 

Megismétlem: a rasszizmushoz nem kell bűncselekményt elkövetni. A Jobbik politikusai akkor is antiszemiták és kisebbségellenesek volnának, ha nem garázdálkodnának zsidó vallási rendezvényeken, ha nem uszítanának meleg és cigány embertársaink ellen. Az ügyészségnek pedig kitüntetett feladata van abban, hogy kezdeményezze a kisebbségellenes, rasszista szervezkedések - jelen esetben a párthadsereget is működtető Jobbik Magyarországért Mozgalom - nyilvántartásból való törlését, az újnáci párt betiltását. Kérem, ne habozzon ezt megtenni.

 

Őszinte nagyrabecsüléssel,

 

Hell István

 

A szerző újságíró

1
7 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Több dzsumbujt, több putrit!

Népszava, 2005 vége, 2006 eleje

Több dzsumbujt, több putrit, thaj bahtalo krecsuno te del o drago szunto Del szavora zsenenge, vi le romenge, vi le gazsenge! Szerencsés karácsonyt adjon a drága szent Isten mindenkinek, a romáknak is, meg a gádzsóknak is!

Most éppen arról van szó, hogy mi legyen a várost – Budapestet – akár évente-kétévente körbeköltöző „önkényes” családokkal. Azokkal, akik – szegények lévén – legális úton nem juthatnak sem saját lakáshoz, sem önkormányzati bérleményhez, sőt, mivel már – éppen önkényes beköltözéseik miatt – „sárosak”, a kerületi lakásrendeletek szerint nem is pályázhatnak (!) szociális lakásra. S ha valami pénzük, családi pótlékuk, svarc bérük, ideiglenes közhasznú munkájuk volna is – a legtöbbször nincs, sőt állandó lakcímük hiánya miatt szociális ellátásban sem részesülhetnek, és még az őket igazoltató rendőr is egyre-másra megbírságolja őket –, az kevés volna nemcsak albérletek fizetésére, de még a gyenge közepes megélhetésre is.

Éheznek tehát, és üres lakásokat foglalnak el (a kilakoltatásaik után is ezt fogják tenni), és belőlük, aztán majd gyermekeikből és unokáikból fognak kinőni – jó esetben, az underclassban, a mélyszegénységben szokásos karrier csúcsán – Csepel, Józsefváros és Ferencváros leghíresebb garázdái, rablói és tolvajai.

Dög tér, Edelény. A kilencvenes években még 4-5 ház állt a mondott – két szóba írandó nevű – roma telepen a kisváros szélén, ahol „célszerű” szegény cigány családok laktak nehéz körülmények között, megalázottan, betegen. Többségük tébécés volt. A „legcélszerűbbnek” és legijesztőbbnek mind között egy jóképű huszonéves fiatalember és egy hatvan év körüli vak – tehát jó parti, mert rokkantnyugdíjas – asszony házassága látszott. (Keveset tud a valóságról az, aki csak számokból ismeri a gettók népét.)

Az 1998 utáni ciklusban a város „felszámolta” a szégyenletes telepet. „Mindenki menjen, amerre lát” – mondták a romáknak, és ledöntötték patkányok lyuggatta otthonaikat. Nem tudom, látott-e valaki közülük a 9. kerületi Dzsumbuj felé, de hasonlóan „ambiciózus” önkormányzatok – elég csak nem elfelejteni a székesfehérvári Rádió utca 11.-ben élőknek a történetét, noha az az akció sikertelen volt a fideszes polgármester szempontjából – mindenütt vannak.

A fővárosban szemlátomást egész házak állnak tíz-tizenöt éve üresen, bontásra vagy átépítésre várva, ezek száma – a polgármesteri hivatalok sohasem szolgálnak pontos adatokkal – a jogvédők szerint meghaladja azt, amennyiben el lehetne helyezni az összes hajléktalant az önkényes beköltözőkkel egyetemben. (És még maradna hely a szipuzóknak és a heroinistáknak is, hogy békében roncsolják szét a tüdejüket, és intim körülmények között szúrhassák halálra magukat.)

A szociális törvény szerint az állandó lakás szerint illetékes önkormányzat köteles gondoskodni a rászorulókról. De ki gondoskodjék azokról, akiknek nincs, és úgy látszik, már soha a büdös életben nem lesz állandó lakásuk, sem nekik, sem a gyermekeiknek, sem az unokáiknak?

Mivel többségük „ránézésre” cigány – és nem minden cigány olyan dúsgazdag és népszerű, mint Győzike –, senki nem ad ki nekik lakható hajlékot még albérletbe sem.

Mi legyen velük? Az egyik dunántúli kistelepülés polgármestere szerint nem a közösség dolga, hogy a szegények gondjait megoldja. „Aki hülye, haljon meg” – mondta egy régi napon, magánbeszélgetés közben (nevezzük így) Dezső. Ez az „álláspont” széles körben, szólásszerűen elterjedt, és bár Dezső tiltakoznék a minősítése ellen, klasszikusan liberális. A legtöbbünk számára a Charles Dickens regényeiből ismert „polgári” (más szóval: liberális) régi Angliát, az angliai nyomort, a „szabadság” szívtelen ideológiáját idézi. Szabadok vagyunk, jogunk van a híd alatt lakni, és télen az aluljáróban nyom és emlék nélkül megdögölni porontyostul.

Az önkényes lakásfoglalók nem hülyék, meghalni sem akarnak, és a gyerekeiket is szeretnék – a jogszabály értelmében – „egészséges testi és szellemi fejlődésüket biztosítva” felnevelni, nem követve el a „kiskorú veszélyeztetése” büntetőjogi tényállását, és nem kockáztatva a téli utcán gyermekeik számára a kihűlést, a „halált okozó gondatlan veszélyeztetést”. Újra és újra körbeköltözik tehát a várost, igazi információs börze működik közösségeikben az üresen álló lakásokról.

Ha pedig a kilakoltatások alkalmával megjelenik – mert megjelenik – az esemény legdémonikusabb szereplője, a gyámügy, a kilakoltatott szülők szó nélkül igazolják aláírásukkal, hogy van hová – vidékre, rokonokhoz – költözniük, nem kerülnek az utcára. Tudják, amit tudnak – vagyis amit az elsőfokú gyámhatóság képviselőjének megjelenése sugall –, azt ugyanis, hogy más esetben elvennék tőlük, állami gondoskodásba adnák a gyerekeiket. (Meglehet, tévednek, mert az utcára költöztetés nem elégséges ok az ilyesfajta hatósági intézkedésre, de mivel az „anya-gyermek otthonok” – ahová az apák nem költözhetnek be – szűkösek, családokat befogadó menhelyek pedig gyakorlatilag nem léteznek, a gyámügy örül a nyilvánvaló hazugságoknak.)

„Miért szülnek az ilyenek, mint a nyulak?” – háborognak a fentebb már idézett liberális és polgári Dezsők. Ilyen kérdés azonban nincs. „Törvényszerűség” (zakonomernoszty, ezt a szót állítólag Sztálin találta ki a Marx-Engels Összes moszkvai kiadásakor – és meghamisításakor – a marxi „törvény” mellé, de mindegy), hogy mindenütt a legszegényebb szülőknek születik a legtöbb gyerekük a szomáliai és etiópiai válságövezetekben ugyanúgy, mint az Amazonas őserdeiben lakó bennszülötteknél, vagy India legszegényebb bugyraiban.

Jó az Isten, ha van, ha nincs: ha nem a legszegényebbek szülnék a legtöbb gyereket, semmi sem kényszerítené arra az államot, hogy a társadalmi mobilitásról, a szegények felemeléséről gondoskodjék.

Értsük meg Gegesy Ferencet, a 9. kerület SZDSZ-es polgármesterét is, aki a Roma Polgárjogi Alapítványnak az „önkényesek” mellett lezajlott tüntetése alkalmából elmondta: 1300 kérelmező vár lakásra a kerületben, és rossz vért szülne, ha az illegális lakásfoglalók előnyben részesülnének velük szemben. (Bár alig hiszem, hogy az Illatos úti Dzsumbuj lepusztult lakásaira pályáznának.)

Az érv lehengerlő, csak éppen a fő kérdésre nem ad választ: hol és hogyan éljenek azok, akik „önkényes” előéletük miatt nem is pályázhatnak igazi (szociális) bérlakásra? Élni emberi jog, gyermekes családok pedig nem élhetnek túl egyetlen telet sem az utcán. Úgy látszik, lehetetlen, hogy a hatalom – a szerencsésebb, középosztálybeli adófizetők pénzéből – rászorultságuk arányában gondoskodjék a köztársaság polgárairól.

Hát akkor jöjjön, aminek jönnie kell. Nézzünk szembe saját tehetetlenségünkkel, és ajánljuk fel lakásra a romokat, a roskadozó pincéket, a kitört ablakú, bontásra ítélt házakat, elhagyott üzleteket és gyárépületeket, a tömjénszagú templomokat, épüljenek a parkokban és a város peremén dél-amerikai mintájú bádogvárosok, putritelepek, Dzsumbujok, Dög terek. „Szabadítsd rájuk a dzsungelt, Háti!” – mondanám az emberi társadalom szívtelensége miatt megcsalódott Mauglival.

 

Hell István

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Válasz Bauer Tamásnak

 

Népszava, 2008. szeptember 18.

 

Én nem látok olyan nagy különbséget a két nagy, túlságosan is államelvű párt között, mint Bauer Tamás. Hogy a példához ragaszkodjunk: igen, a populista jobboldal az ÁFA csökkentésével, tehát inkább a gazdagabbak adópolitikai segélyezésével csökkentené az energiaárakat, kapjon többet, aki többet fogyaszt alapon. Az MSZP is a fogyasztói árakat csökkentené (rászorultsági alapon, ami méltányosabb, mint a Fidesz terve), viszont nem ösztönöz energiatakarékosságra (például a távfűtéses panelek lecserélésére). Ez tisztességesebb megoldás, mint a jobboldali párté, de nem kevésbé irracionális az ország költségvetése szempontjából.

 

Szeretném, ha velük szemben az SZDSZ szolidáris is volna a szegényekkel, és a költségvetés – az egész ország – érdekeit is nézné. Azaz célzott segélyekkel és családpolitikai eszközökkel kompenzálná a magasabb megélhetési költségeket, de a szegényebb sorsúakra bízná, hogy ezt a támogatást mire költik. Már csak azért is, mert az energia ára mindhárom esetben annyi, amennyi – ám az utolsó esetben látszik is, hogy mennyi.

 

Hasonló a véleményem az alanyi jogú családi pótlékról is: ezt a Fidesz legalább részben adókedvezménnyé és iskoláztatási támogatássá alakítaná, a baloldal – ezúttal rászorultságra való tekintet nélkül - emelné; miközben a helyes megoldás az volna, ha legalábbis jövedelemfüggővé tennénk a mértékét, azaz az egy főre jutó jövedelemhez igazítanák. Az persze igaz, hogy nehéz Magyarországon megállapítani egy-egy család valódi jövedelmét az APEH által kimutatotthoz képest, de ez nem határozhatja meg a szociálpolitikát. Bízzuk a dolgot az adóhatóságra.

 

A Fidesz-kormány alkotmányosan aggályos tetteit – amilyen a kétéves költségvetés, a háromhetente való ülésezés volt - az Alkotmánybíróságnak, a ma törvény-, sőt Btk-sértőnek látszó ügyeket - kordonbontás, illegális adatgyűjtés - a bűnüldözésnek kell (kellene, kellett volna) megakadályoznia és megtorolnia. És igen, egyetértünk, az SZDSZ-nek az eddiginél bátrabban kell ország-világ előtt megfogalmazni a legnépszerűtlenebb programpontjait is: ha nem fordulunk a választóinkhoz az elképzeléseinkkel, nem érdemeljük meg a szavazataikat.

 

Az SZDSZ ügyvivő testületének nagy többséggel meghozott döntéseit nem azért tartom helyesnek, mert egyensúlyoz a bal és a jobb között, mint anno Demszky „egyenlő távolsága”, hanem mert nem a Fidesztől való „fortélyos félelem” motiválja, hanem azok az eszmék, amelyek mindkettőnket – a párton kívüli Bauer Tamást és engem is – szabad demokratává tesznek.

 

 

 

Hell István

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A zámolyi romák sajtóértekezlete a Bourbon-palotában

Magyar Hírlap, 2001. 03. 02.

Nagy érdeklődéssel fogadott sajtóértekezletet tartott pénteken este a francia nemzetgyűlés épületében Krasznai József, a Strasbourgban tartózkodó zámolyi romák szószólója és Zsigó Jenő, a Romaparlament elnöke a francia nemzetgyűlés két képviselőjének védnöksége mellett. Krasznai a zámolyi romák magyarországi megpróbáltatásait és elhatározását ismertetve kijelentette, hogy lépésükkel nemcsak önmagukért, a magyar romákért általában, de minden olyan emberért akartak cselekedni, akinek jogait évszázadok óta sárba tiporják.
Zsigó Jenő felhívást intézett a magyar kormányhoz: kérjen egyfajta Marshall-segélyt az Európai Uniótól a magyarországi romák társadalmi helyzetének gyökeres megváltozatásához, egyúttal ismerje el és tárja fel a magyarországi romák valódi helyzetét, s tegye számukra lehetővé, hogy saját hiteles vezetőiket demokratikus úton maguk válasszák meg.
A helyszínről származó információnk szerint a sajtóértekezletre megérkeztek azok az ózdi cigány önkormányzati képviselők - Kótai Aladár, Gallyas Bertalan és Berki László -, akik korábban Strasbourgban próbáltak találkozni Krasznaival, ám ő nem fogadta őket. Simon Edinához, a párizsi magyar nagykövetség sajtóattaséjához írt levelében Krasznai kifejti: Kótai, Gallyas és Berki nem a cigányok, hanem a kormány álláspontját képviselik, s egyúttal azt a látszatot keltik, mintha a romák egymást tennék felelőssé a kialakult súlyos helyzetért.
Noel Mamere zöldpárti képviselő elítélte a magyar hatóságok diszkriminatív gyakorlatát, és támogatásáról biztosította a 12 zámolyi család franciaországi menekültkérelmét. Patrick Braouzec kommunista honatya szerint a zámolyiak kérelme azt igazolja, hogy a magyar állam képtelen garantálni e családok biztonságát, s ha megkapnák a menedékjogot, az jelzés lenne az Európai Unióba igyekvő magyar állam számára, hogy minden kisebbség sorsán javítani kell. Alima Boumediene-Thiery, az Európai Parlament képviselője az európai romák problémáját a jövő Európájának összefüggésében vetette fel, azt hangoztatva, hogy a romakérdés új kihívás. Úgy vélekedett, hogy a magyar kormánynak, amely az első kisebbségi törvénnyel rendelkezik, ügyelnie kell arra, hogy a kisebbségi intézmények demokratikusan, függetlenül és hatékonyan működjenek.
A Bourbon-palotában megrendezett esemény felett a francia nemzetgyűlés két képviselője - a zöldpárti Noel Mamere és a kommunista Patrick Braouzec - vállalt védnökséget. Számos emberjogi csoport, köztük az Emberi Jogok Ligája, a Mozgalom a rasszizmus ellen és a népek barátságáért (MRAP) " a CGT, a legnagyobb francia szakszervezet, a zámolyi romák támogatására alakult szolidaritási bizottság tagjai, neves közéleti képviselők, valamint az Európa Parlament harminchárom tagja nyújtott támogatást a zámolyi és magyarországi cigányok helyzetét feltáró rendezvényhez.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!